Több száz új munkahely létesül Miskolcon

2018. január 17. Gazdaság | Egyéb szektorok

Miskolcon 4 hónap alatt 3 befektető jelezte gyárépítési szándékát, és ezekkel összesen 800 új munkahely jön létre, ez a befektetési hullám pedig tovább pörgeti a város gazdaságát – mondta Kiss János alpolgármester a január 16-án, Miskolcon tartott sajtótájékoztatóján.

Az alpolgármester hangsúlyozta: Miskolc gazdasága 2017-ben kiemelkedően jó évet zárt, a növekedés elérte a 7%-ot, ami jelentős mértékben meghaladja a hazai GDP-növekedést. Az előzetes számítások szerint ez a növekedési dinamika 2018-ban is fennmarad, ehhez azonban folyamatosan újabb beruházásokra van szükség, részint a már korábban letelepült vállalatok, részint az új befektetők részéről. A 3 új befektető 2018-ban építi ki termelési kapacitásait, és 2019-től már teljes fordulatszámmal dolgozhatnak a miskolci gazdaságban.

A befektetések szervezésén célirányosan dolgozó Miskolc Holding Zrt. tudatosan azokat a társaságokat próbálja meg Miskolcra csábítani, amelyek nagy termelékenységgel dolgoznak és magas hozzáadott értéket állítanak elő. A 3 befektető közül az egyik az elektronikai berendezéseket és alkatrészeket gyártó kínai Ten Pao cégcsoport 1. Ázsián kívüli gyárát egy 4,5 milliárd forintos beruházássorozat 1. lépéseként nyitotta meg a borsodi megyeszékhelyen. A magyar érdekeltségű szerszámgyártó Spinto Hungária Kft. 5,9 milliárd forintot fektet be miskolci szerszámgyártó üzemébe, míg az autóiparban érdekelt japán GS Yuasa 8,8 milliárd forint értékű miskolci beruházást indít. (MTI)