Több mint egymilliárdos projektet zárt le a MÁV-Start

2015. december 22. Gazdaság | Egyéb szektorok

A vasúti biztonság növelése és egy, az utastájékoztatást segítő mobil alkalmazás kifejlesztése is része volt a MÁV-Start most lezárult, 1,3 milliárd forintos költségből megvalósult projektjének – mondta Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. marketing és fejlesztési vezetője december 22-én, a projektzáró sajtótájékoztatón Budapesten.

– A KÖZOP részeként megvalósított beruházásnak a MÁV Szolgáltató Központ volt a fejlesztője. Az uniós támogatás aránya a záró tárgyalások után lesz végleges, de 75 és 80% közé esik – fogalmazott Kormányos László.

Az okos telefonokra letölthető applikáció lehetővé teszi az útvonal tervezését, az állomási információk lekérését – az onnan induló és oda érkező vonatokat – és térképes, valós idejű vonalkövetésre is lehetősége van az utasnak. A telefonon megjelennek a Mávinform hírei is. – Eddig 160 ezren töltötték le az applikációt, amely a jelenlegi mindhárom platformon futtatható – ismertette a részleteket a kommunikációs és fejlesztési vezető.

A tervek közül Kormányos László azt emelte ki, hogy a mobiltelefonos jegyértékesítést is lehetővé teszik. Fizetés után az utas egy kódot kap, amit a telefonja képernyőjén ellenőriz majd a jegyvizsgáló. Tervezik azt is, hogy a vonat összeállítását is tartalmazza a rendszer.

A beruházás részeként 3100 tabletet szerzett be a mozdonyvezetőknek a MÁV-Start. A mozdonyvezetők ezzel egy felületen látják a közlekedéshez szükséges összes adatot, ami növeli a közlekedés biztonságát.

– Az új rendszert egy éve teszteli 30 mozdonyvezető – szólt a részletekről Rácz Imre, a MÁV-Start üzemeltetés támogatási vezetője. – Január és március között minden mozdonyvezető megkapja a tabletet, majd az oktatás után novembertől élesben használják az eszközöket – tette hozzá.

MTI