Terjeszkedik a Praktiker

2016. október 7. Egyéb | FMCG

Megnyitotta huszadik, egyben legnagyobb magyarországi áruházát a Praktiker, a társaság a közeljövőben további új üzletek nyitását tervezi.

Karl-Heinz Keth, a Praktiker Kft. ügyvezető igazgatója a budapesti, Váci úti áruház október 6-i átadásán az expanziót azzal indokolta, hogy az ingatlanpiac fellendülésével egyre többet vásárol a lakosság. Az Újpesten, egy korábbi barkácsáruház helyén átadott egység 12 000 m2-es és csaknem 80 embernek ad munkát. – A Praktiker az ingatlan tulajdonosával hosszú távú bérleti szerződést kötött – hangsúlyozta az ügyvezető.

A Praktiker Kft. tavaly 32,5 milliárd forintos árbevételt ért el, 7 milliárd forinttal többet, mint az előző évben, és a cég 2015-ben – hat év után – ismét nyereséges lett. A társaság 2015-öt 916 millió forintos üzemi eredménnyel zárta az előző évi, 1,2 milliárd forintot meghaladó veszteség után.

A barkácsáruházlánc többségi tulajdonosa 75%-ban a Wallis Asset Management Zrt., amelynek a teljes kiskereskedelmi vállalat, az ingatlanok és a márkanév is a tulajdonába került az év elején. A kisebbségi tulajdonos 25%-ban Karl-Heinz Keth ügyvezető igazgató.

A Praktikernek az új, Váci úti egységgel együtt 20 áruháza van az országban, közel 1300 embernek ad munkát és több mint 300, többségében magyar beszállítóval dolgozik együtt. Az új tulajdonosok korábban azt közölték, hogy a barkácsáruházlánc hálózata két-három éven belül három-négy egységgel bővül.