Telephelyfejlesztés

2013. január 29. Beruházás | Egyéb szektorok

A Pölöskei Szörp Kft. telephelyének fejlesztésére 100 millió forintos támogatást nyert. A cég idén be is fejezi az új csarnoképület és hűtőház építését – tájékoztatta a Zala megyei vállalkozás január 28-án az MTI-t.

Amint Németh Veronika pályázati projektmenedzser elmondta, az Új Széchenyi Terv pályázatán elnyert vissza nem térítendő támogatást a 201 millió forintból megvalósuló beruházásra és eszközbeszerzésre fordítják. A még idén befejeződő fejlesztés révén 850 négyzetméteres csarnokkal és benne hűtőházzal gyarapodik a cég.

Hozzátette, hogy a 2009 óta működő – az azóta felszámolás alá került pölöskei Bognár Szörp Kft. tevékenységét felváltó – vállalkozás jelenleg több mint 50 embert foglalkoztat. A tisztán magyar tulajdonú cég éves árbevétele 1,5-2 milliárd forint között alakul, számos magyarországi áruházlánc mellett a környező országokba is szállít szörpjeiből és üdítőitalaiból.

A pályázati forrással megvalósuló mostani beruházás reményeik szerint nagyban megkönnyíti a cég raktározási és logisztikai tevékenységét, illetve hozzájárul a vállalkozás versenyképességének és piaci pozíciójának megerősítéséhez is – fogalmazott a projektmenedzser.

MTI