Szombattól szigorodnak az élelmiszerek jelölésének szabályai

2014. december 10. Gazdaság | Egyéb szektorok

Szigorodnak az élelmiszerek jelölésének törvényi előírásai szombattól, ekkor lép hatályba a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló, közvetlenül alkalmazandó uniós rendelet – közölte a Taylor Wessing e|n|w|c nemzetközi ügyvédi iroda december 9-én.

A rendeletben kötelezően előírt információkat – mint a megnevezés, összetevők, nettó mennyiség, szavatossági idő – jól látható helyen, egyértelműen, az előrecsomagolt élelmiszerek esetén közvetlenül a csomagoláson vagy az arra rögzített címkén kell feltüntetni, a betűméret magassága pedig nem lehet kisebb 1,2 mm-nél.

A rendelet tartalmaz egy listát az allergiát okozó összetevőkről és alkotóanyagokról, amelyeket az élelmiszer összetevőinek felsorolásánál az adott anyag rendeletben szereplő egyértelmű megjelölésével kell feltüntetni. Ezeket az összetevőket olyan szedéssel –  betűtípussal, stílussal vagy háttérszínnel – kell kiemelni, amely azt egyértelműen elkülöníti a többi összetevőtől. Ily módon akarják biztosítani, hogy az élelmiszerallergiában szenvedő fogyasztók megfelelő tájékoztatásban részesüljenek.

– A fagyasztott hús vagy hús- és halkészítményeknél a rendelet hatályba lépését követően a termék első fagyasztási időpontját is meg kell adni – mondta Torsten Braner, a Taylor Wessing e|n|w|c nemzetközi ügyvédi iroda partnere.

– A fogyasztók megtévesztésének elkerülése érdekében, mindazon húskészítményeken és halászati termékeken, amelyek azt a látszatot keltik, hogy egy teljes darab húsból vagy halból állnak, de valójában több darabból – törmelékhúsból – készültek, a gyártóknak fel kell tüntetniük a "darabokból formázott hús", valamint a "darabokból formázott hal" megjelölést – tette hozzá a jogász.

A fentieken túl az eddig csak a marhahúsnál kötelező eredet-megjelölést 2015. április 1-től kiterjesztik  a sertés-, juh-, kecske-, és baromfihúsra is.

2016. december 13-tól minden előrecsomagolt élelmiszeren szerepelnie kell a tápértékjelölésnek, amelynek legalább a termék energia-, zsír- és telített zsírsav-, szénhidrát-, cukor-, fehérje- és sótartalmáról tájékoztatást kell adnia.

A rendelet hatálybalépése előtt forgalomba került vagy megjelölt, de a rendelet követelményeinek nem megfelelő élelmiszereket az adott készletek kimerüléséig továbbra is értékesíteni lehet. Minden egyéb élelmiszer további forgalmazása esetén, amelyek nem felelnek meg az élelmiszerek jelöléséről szóló rendeletnek, az élelmiszer-vállalkozásokat a felügyelet tetemes pénzbírsága fenyegeti.

MTI