Százmilliónál több okostelefont adott el az idén a Huawei

2015. december 22. Egyéb | Egyéb szektorok

Több, mint 100 millió okostelefont értékesített az idén a kínai Huawei mobil távközlési berendezés gyártó konszern fogyasztói üzletága(Consumer Business Group) – adta hírül december 22-én a Huawei Technologies Hungary Kft.

A harmadik negyedévben 27,4 millió okostelefont értékesített a Huawei, 63%-kal többet, mint egy évvel korábban. Az első három negyedévben pedig összesen 75,4 milliót, 24,33 millióval többet, mint tavaly.

A GfK piackutató intézet statisztikái szerint a Huawei globális piaci részesedése az okostelefon-gyártók piacán 9,5% volt a 2015 januártól augusztusig terjedő időszakában és ezzel a harmadik helyezést biztosította magának az eladási rangsorban.

Az idei 100 milliós értékesítéssel – amelynek egy harmadát közép- és felső kategóriás készülékek adták – a Huawei megerősítette pozícióját a három legnagyobb piaci szereplő között. Az elmúlt öt évben a Huawei látványos ütemben növelte okostelefon eladásait, hiszen 2010-ben még csak mindössze 3 millió készüléket értékesített.

Tavaly 75 millió okostelefont értékesített a világpiacon a Huawei, 45%-kal többet, mint 2013-ban, miközben az amerikai IDC piackutató vállalat adatai szerint az okostelefonok világpiaci forgalma 27,5%-kal nőtt.

A Huawei fogyasztói üzletága 2014-ben 75,1 milliárd jüan (12,1 milliárd dollár) forgalmat bonyolított, 32,6%-kal magasabbat az előző évinél.

– A Huawei sikere nem véletlen. Ezek az eredmények egyértelműen tükrözik a fogyasztók igényeit, mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy prémium minőségű termékeinkkel láthatjuk el őket világszerte – mondta el Kevin Ho, a vállalat fogyasztói üzletágának mobiltelefonokért felelős elnöke. – 2016-ban termékportfóliónk kiterjesztésével további növekedésre számítunk – tette hozzá.

MTI