Százmilliárd forintos beruházás Gödön

2016. augusztus 30. Beruházás | Egyéb szektorok

Az európai piacra szánt elektromos autók akkumulátorainak gyártásába kezd a Samsung Gödön, a százmilliárd forintos beruházás keretében 600 új munkahely jön létre – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter augusztus 30-án Budapesten.

– Komoly regionális verseny végén nyerték el a beruházást, amelyért nagy infrastrukturális fejlesztéseket vállaltak a térségben, valamint Göd csökkenti a koreai cég vállalati terheit – emelte ki a tárcavezető. – Erre azért volt szükség, mert az uniós szabályok miatt a főváros környékén készpénztámogatást nem adhat a kormány egy beruházáshoz – tette hozzá.

Szijjártó Péter kifejtette: a gödi beruházással a világgazdaság megújulásának két folyamata találkozik. – Egyrészt a tőke már nemcsak Nyugatról Keletre megy, hanem fordított irányba is, a sikeres távol-keleti vállalatok gyártókapacitásokat hoznak létre Európában. Másrészt az autóipar 21. századi fejlődése a digitalizációról, az elektromos meghajtás elterjedéséről szól – magyarázta.

Mint mondta, most a világ egyik legjelentősebb vállalata hajt végre beruházást Magyarországon, a Samsungnak világszerte félmillió alkalmazottja van, és tavaly 300 milliárd dollár volt az árbevétele.

A miniszter úgy vélte, a beruházással Magyarország még inkább a legfontosabb autógyártók látókörébe kerül. – A koreai és magyar befektetési ügynökség, valamint a Samsung közös programot indított a magyar kis- és közepes vállalatok beszállítói kapacitásának növelésére, ebben 11 cég magas besorolást kapott, héttel pedig még folynak a tárgyalások – jegyezte meg.

Csang Sze-ung, a Samsung SDI elnöke arról beszélt, hogy 2018-ra tervezik elérni a teljes gyártókapacitást, amikor 50 000 elektromos vezérlésű gépjárművet szolgálnak majd ki.

Emlékeztetett: a Samsung SDI először képcsőgyártóként indult 1970-ben, és az egyik csúcskategóriás cég lett az ágazatban, 2000-ben tevékenységét áthelyezte az akkumulátorgyártásra, majd megszerezte az első helyet a világon. – A cég Magyarországon 2001-ben épített először üzemet, amely az európai piacra gyártott képcsöveket, de az iparági kereslet csökkenése a gyár bezárására kényszerítette a vállalatot – mondta.

Közölte: a közeljövőben az elektromos autók eladásának robbanásszerű növekedése várható, ezért a cég nagy erőfeszítéseket tesz az európai gyártás beindítására, meg akarja erősíteni jelenlétét a kontinensen.

– Sok országot megvizsgáltak, mielőtt Magyarország mellett döntöttek. Az üzemben – ahol a meglévő épületek mellé újabbakat is építenek – a legfejtettebb gyártási technológia lesz, és nagy figyelmet fordítanak a környezetvédelemre – fejtette ki Csang Sze-ung.

Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, a körzet országgyűlési képviselője felidézte: a technológiai fejlődés miatt zárt be a gödi gyár korábban, de két éve, amikor Orbán Viktor miniszterelnök Koreában járt, egyeztetett a Samsung vezetőivel és letették a most bejelentett beruházás alapjait. Úgy látja, a gyárral Magyarország komoly lépést tesz előre, hiszen egy újabb nagy volumenű beruházás jön létre, amely a jövő, az elektromobilitás felé mutat.

Az államtitkár szerint a beruházás Gödnek is a fejlődést jelenti, bevételt és munkahelyeket teremt. – Mindemellett pedig Gödön nagy fejlesztések indulnak meg mintegy kétmilliárd forint értékben – közölte.

A 2012-ben még 76 milliárd forint árbevételű Samsung SDI Magyarország Zrt. 2014-ben zárta be a mintegy 322 000 m2-es gödi képcsőgyárát, miután a képernyők iránti kereslet erősen megcsappant a plazmatechnológia magas áramigénye miatt.

A Samsung mostani, a gödi beruházásról hozott döntése mögött az áll, hogy valamennyi európai autógyártó nagy lendülettel fejleszti elektromos autóit, így az akkumulátorok jelentősége folyamatosan nő.

MTI