Szállítmányozói TOP 50

2013. november 22. Egyéb | Egyéb szektorok

Az árbevételük alapján rangsorolt logisztikai cégek 2012-es listáját – az előző évhez hasonlóan – a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. vezeti, a második helyen is maradt a Waberer's International Zrt., azonban a 2011-es negyedik helyezett Rail Cargo Hungaria Árufuvarozási Zrt. feljött a harmadik helyre, míg az akkori harmadik MÁV-TRAKCIÓ Vasúti Vontatási Zrt. visszacsúszott a negyedikre – írta az MTI november 22-én.

A TOP 50-es listát a Bisnode üzleti információszolgáltató állította össze a logisztikama.hu szakportál számára. Míg a TOP 50 cég összesített – 920 milliárd forintnyi – árbevétele szinte nem változott 2011-hez képest, addig az adózott eredmények jelentősen, 13%-kal estek vissza. Például az első helyezett társaság vesztesége 2012-ben 6,5 milliárd forintra rúgott, szemben az előző évi 12,8 milliárdos nyereséggel.

Az ágazat toplistásainak alkalmazotti létszáma összességében 5,5%-kal csökkent. Az összeállítás készítésének idején, 2013 őszén rendelkezésre álló 2012-es adatok alapján összeállított 50-es listába azon vállalkozások kerülhettek be, amelyek árbevétele teljes egészében vagy nagyobb részben a szállítmányozásból származik. Most az előző évinél kisebb, 167,3 milliárd forint árbevétellel lehetett feljutni a dobogó legfelső fokára, szemben az 1 évvel korábbi 173,1 milliárddal.

MTI