Szakmai képzés uniós támogatással

2014. február 18. Egyéb | FMCG

Közel 50 millió forint európai uniós támogatásból szakmai képzést tartott 65 dolgozójának a nyíregyházi EKO Konzervipari Kft. – közölte a cég tulajdonos ügyvezető igazgatója február 17-én.

Amint Balogh János elmondta, a cég 49,9 millió forint támogatást nyert az Új Széchenyi Terv által a középvállalkozások számára kiírt, munkahelyi képzéseket segítő pályázaton. A dolgozók a projekt keretében zöldség-gyümölcs feldolgozói, munka- és tűzvédelmi,  környezettudatos technológiai ismereteket, kommunikációt és informatikai alapismereteket tanulhattak, illetve társalgási szintű angol nyelvi tanfolyamon vehettek részt. Balogh János közölte, hogy a nyíregyházi konzervgyárat működtető EKO Kft. tavaly 6 milliárd 241 millió árbevételt ért el az egy évvel korábbi 6 milliárd 420 millió forint után.

A cég több száz mezőgazdasági termelővel áll szerződéses kapcsolatban, akiktől az alapanyagot felvásárolják. A legtöbb konzervet csemegekukoricából és borsóból készítik. Kukoricából évente mintegy 38 000, borsóból 2000 tonnát dolgoznak fel. A konzervek több mint 80%-át exportálják. Az ügyvezető igazgató jelezte, hogy a nyereségesen gazdálkodó EKO Konzervipari Kft. 2014-ben legalább a tavalyival megegyező árbevételre számít.

MTI