Rugó- és stabilizátorgyártó üzemet épít Debrecenben a thyssenkrupp

2017. május 15. Gyártás | Autóipar

Rugó- és stabilizátorgyártó üzemet épít Debrecenben a thyssenkrupp, a 11 milliárd forintos, 14 hónap alatt elkészülő zöldmezős beruházás helyszínén május 12-én jelképesen megtették az első kapavágást a cég képviselői.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára példaértékűnek nevezte a Debrecenben folyó gazdasági fejlesztéseket, és hozzátette:   „Magyarország sikere, hogy minket választott ismét a thyssenkrupp“, és méltatta a német céget, mely 200 éves múltja alatt a világ legnagyobb acélipari vállalata is volt. 

– A német vállalatot 130 éves múlt köti össze Magyarországgal, hiszen a XIX. században mozdonyokat, vonatokat szállítottak ide, később bővült a termékválaszték. Budapest, Győr és Jászfényszaru után Debrecenben építik fel az új gyárat, ahol 250 dolgozót foglalkoztatnak majd, és több mint 6 millió csavarrugót és stabilizátort készítenek csúcstechnológiával az autógyártó cégeknek – mondta Karsten Kroos, a thyssenkrupp alkatrész-technológiai üzleti területének vezérigazgatója.     

– Debrecen gazdasága gyorsan fejlődik, mint iskolaváros jó minőségű szakképzési rendszerrel is rendelkezik, 2018-tól pedig, amikor beindul a termelés a thyssenkrupp üzemében, Debrecen lesz a legnagyobb ipari területtel rendelkező település az országban – fogalmazott Papp László, a város polgármestere. 

Marc de Bastos Eckstein, a thyssenkrupp Presta Hungary Kft. ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta, hogy kell, lehet és érdemes a tehetséges magyar szakemberekre építeni. A jövő évi termelés megkezdéséhez már most folyik a dolgozók kiválasztása, akiket itt és Németországban képeznek tovább.

A thyssenkrupp csoport Magyarországon több mint 1000 munkavállalót foglalkoztat, az autóipar mellett a lifttechnikában és a Ferroglobusszal együtt az acélkereskedelemben van jelen. A cég a kormányművek számára egy szoftverfejlesztési központot is üzemeltet Budapesten 1999 óta több mint 500 fejlesztőmérnökkel, ahol az önvezető autókkal is foglalkoznak.

(Forrás: MTI)