Regionális központot nyit a Bank of China Magyarországon

2014. október 27. Egyéb | Egyéb szektorok

Budapesten nyitja meg még az idén közép- és kelet-európai regionális központját a Bank of China (BoC), az egyik legnagyobb kínai kereskedelmi bank – adta ki a tájékoztatást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pekingben, október 27-én.

– A mai megállapodás azt jelenti, hogy a világ kilencedik legerősebb bankja, amely 1997-ben vetette meg a lábát régiónkban, még pontosabban hazánkban, Magyarországról fogja szervezni térségi működését. Ez komoly elismerés a magyar pénzügyi befektetői környezetnek – mondta a tárcavezető.     

– A bank fontos – és egyre fontosabb – szerepet kíván szánni a kínai nemzeti valutának, vagyis a jüan nemzetközi használatának növelésére törekszenek. A jüan immár a második legnagyobb kereskedelemfinanszírozó pénzeszközzé vált a világkereskedelemben – tette hozzá Tien Kuo-li, a BoC elnöke a miniszterrel folytatott megbeszélésen.     

– A BoC folyamatosan együttműködik a magyar Eximbankkal, s eddig összesen 70 millió euró közös hitellel támogatta a Wanhua Borsodchem beruházásait. Legújabban a Wanhua által benyújtott 40 millió eurós exportcélú beruházási hitel folyósítása van napirenden az Eximbank és a BoC segítségével. A BoC és az Eximbank együttműködik több más beruházás finanszírozásában Magyarországon, s megemlítette a Huawei egyik újabb projektjét is – fogalmazott Szijjártó Péter.      

A miniszter a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottságot is felkereste, amelynek vezetőivel a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítéséről tárgyalt. – A közelmúltban aláírtuk a háromoldalú, kínai-szerb-magyar munkacsoport ülésén azt a jegyzőkönyvet, amelynek értelmében a kínai kormány jelenleg készíti azt az úgynevezett első megvalósíthatósági együttműködési  tanulmányt, amely a kivitelezési és pénzügyi finanszírozási feltételeket tartalmazza – emlékeztetett.      

Az is elhangzott, hogy a Kína és a 16 közép- és kelet-európai ország idén Belgrádban megrendezendő csúcsértekezletére újabb megállapodást készítenek elő, amely magyar-kínai-szerb kormányközi megállapodásként újabb fázisába juttatja a vasúti projekt előkészítését.     

– Van egy aláírt megállapodásuk arról, hogy egy olyan kétvágányú vasútvonal megépítéséből vállalunk részt, amelyen 160 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhetnek a vonatok. A mi álláspontunk szerint ehhez egy a piacinál kedvezőbb feltételekkel rendelkező hitelkonstrukcióra van szükség. Ez az együttműködésnek egy nagyon fontos feltétele – válaszolta Szijjártó arra a kérdésre, hogy vajon Magyarországnak vannak-e feltételei a vasúti projekt megvalósításával kapcsolatban.

A külgazdasági és külügyminiszter hétfőn népes közönség előtt előadást tartott a Kínai Társadalomtudományi Akadémián, ahol az Európai Unió előtt álló kihívásokról és arról beszélt, hogy véleménye szerint mire van szüksége Európának ahhoz, hogy erős maradhasson. – Európának vissza kell adnia a munka és a család megbecsülését, vissza kell térnie a felelősségteljes és fegyelmezett költségvetési politikához, és meg kell állítani az államadósságok növekedését – fogalmazott a tárcavezető.

– Európa akkor lehet erős, ha fel tudja építeni a szoros partneri együttműködést a világ gyorsan fejlődő régióival, ami feltételezi az Európa és Kína közötti kapcsolatrendszer szorosabbá válását is. Európa sikerének feltétele, ha az egyoldalú energiafüggőségét tudja csökkenteni. Ebből a szempontból a közép-európai Észak-Dél irányú gázvezetékrendszer létrehozása "kritikus fontosságú". Arra van szükség, hogy az EU sorolja prioritásai közé a cseppfolyósított földgázt visszagázosító terminálok építését. A Déli Áramlat megépítése Magyarország álláspontja szerint útvonal-diverzifikációt jelent, s végső soron növeli Európa energiaellátásának biztonságát. Az unió akkor lehet erős, ha erős nemzetállamok, erős tagok alkotják – mondta a miniszter.

Szijjártó Péter a Pekingi Magyar Kulturális Intézetben megnyitotta a Kodály-szakkönyvtárat, amely a kulturális együttműködés újabb lépcsője, s mint ilyen a két ország közötti kapcsolatokat segíti. A szakkönyvtár elsősorban a magyar zenei oktatás módszereihez nyújt hasznos irodalmat.     

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter október 28-án folytatja hivatalos programját Pekingben, ahol találkozik vendéglátójával, Vang Ji külügyminiszterrel.
 

MTI