Nem vonulnak ki Magyarországról

2017. június 14. Gyártás | Elektronikai ipar

A fényforrás-üzletág értékesítése nem jelenti azt, hogy a General Electric kivonulna Magyarországról – mondta Joerg Bauer, a GE Hungary elnöke június 13-án. A cégvezető szerint ugyanakkor a társaság jelentős átalakuláson megy keresztül, amelynek eredményeképpen mindinkább a digitális fejlesztésekre kerül a hangsúly, ezek egyik első példája, hogy jelentősen nő a legnagyobb magyarországi üzem hatékonysága.

A 125 éves GE napjainkban jelentős átalakuláson megy keresztül, amely során hagyományos, gép- és berendezésgyártó iparvállalatból digitális iparvállalattá alakul. A GE célja az, hogy az adatelemzésre épülő digitális szolgáltatások révén 2020-ra 6 milliárd dollárral, 15 milliárd dollárra növelje éves árbevételét.

– A GE digitális átalakulása érinti vállalatunk struktúráját, globális és helyi piaci jelenlétét. A GE a jövőben elsősorban azokra az iparágakra és termékekre fog összpontosítani, amelyben mind a gyártási folyamat mind pedig maga a termék is teljes mértékben digitalizálható – mondta Joerg Bauer, a GE Hungary elnöke. – Az a célunk, hogy a világ vezető cége legyünk, ez év végétől új elnökünk lesz, számunkra ez egy nagy változás. Ezzel párhuzamosan van egy fontos bejelentenivalónk: globálisan a fényforrás üzletágunk eladásra kerül. Ez a magyarországi létesítményeinket is érinti, az üzemek dolgozóit már tájékoztattuk – hangsúlyozta a GE Hungary elnöke. Az sem kizárható, hogy az egyes területeket az amerikai tulajdonos más-más vevőknek értékesíti.

Joerg Bauer szerint azonban ez nem jelenti azt, hogy kivonulnak Magyarországról. – A GE az elmúlt 2 évben 33 milliárd forint befektetéssel mintegy 2500 nagy hozzáadott értéket előállító, digitális szolgáltatásokkal támogatott pozíciót hozott létre Magyarországon, ahol célunk a jövőben is az, hogy az adatelemzésre épülő Internet of Things (Dolgok Internete, IoT) megoldásokkal növeljük az általunk előállított értéket, ezzel is elősegítve az ország gazdaságának innováció alapú gazdasággá történő átalakulását – tette hozzá Joerg Bauer. Ennek legjobb példája, hogy saját fejlesztésű digitális technológiáival javítja termelési hatékonyságát a GE Power Veresegyházi gyára. A teljes magyar export több mint 4%-át előállító, gázturbinás erőműveket és azok alkatrészeit gyártó vállalat egy év alatt 25%-ot csökkentette karbantartási kiadásait prediktív technológiák segítségével.

A GE digitális iparvállalattá átalakulásának egyik legjobb példája a GE Power 2001 óta működő veresegyházi üzeme, amely a GE Power üzletágának legnagyobb gyára az Egyesült Államokon kívül. A több mint 2000 főt foglalkoztató GE Power Veresegyház kis és közepes teljesítményű gázturbinás erőműveket és erőműalkatrészeket gyárt. Az üzemben évente legyártott erőművek összesített teljesítménye közel 2 GW, ami megegyezik a Paksi Atomerőmű jellegi kapacitásával.

A GE Power Veresegyház gyártástechnológiájának korszerűségét és értékét jól érzékelteti az a tény, hogy a 120 berendezésből álló gépparkot működtető üzem éves karbantartási költséginek 50%-át mindössze 6, nagy értékű plazma spray berendezés folyamatos karbantartása és cseréje teszi ki. A plazma spray-kel a gázturbinák magas üzemi hőmérsékletnek kitett alkatrészeire fújnak kerámia védőréteget, amihez a kerámia port a plazma spray berendezés 14 000 Celsius-fokra hevíti.

– A digitalizációnak köszönhetően napjainkra nagyon olcsó lett a nagy értékű gépek és berendezések működése során keletkezett adatokat összegyűjteni, feldolgozni és kielemezni, ami hatalmas változást hoz a korábbi, statisztikai modellekre épülő, meglehetősen pontatlan karbantartási gyakorlathoz képest – mondta Lencsés Gergő, a GE Power Veresegyház gyárigazgatója.

A most lezárult fejlesztés keretében a GE Power Veresegyház a plazma spray berendezések működését hang analizátorokkal mérte, a mérésből származó adatokból pedig meghatározta a normál és a meghibásodást előrejelző állapotokra jellemző hangszinteket. A mérési eredmények alapján a gyár szakemberei a berendezések működési paramétereinek megváltoztatásával megháromszorozták a plazma spray berendezések élettartamát. A veresegyházi üzemben önmagában ez az egy, adatelemzésre épülő digitális fejlesztés közel 100 millió forinttal csökkentette a gyár karbantartási költségeit.

A termelékenység növelésében hatalmas anyagi lehetőségek rejlenek. A GE számításai szerint, ha az kiadások összegét európai viszonylatban akár csak 1%-kal tudnánk csökkenteni a hatékonyság- és termelékenységnövekedés révén, akkor az Európai Unió összesített GDP-je évi 2,8 billió euróval bővülhetne 2030-ra, ami megegyezik az euróövezeti gazdaság jelenlegi méretének egy negyedével.