Negyedmilliárdos gyárfejlesztés Sopronban

2013. május 30. Beruházás | Egyéb szektorok

Mintegy negyedmilliárd forintból fejleszti a városban működő gyárát a GALA Kerzen Hungaria Kft. – derül ki a soproni közgyűlés által május 30-án jóváhagyott előterjesztések egyikéből.

A városrész-szabályozási terv módosítása szerint a cég öntött gyertyákat készítő üzemet létesítene telephelyén, az 1900 m²-es csarnokban körülbelül 7 új munkahelyet hozva létre. A tervek szerint az idén novemberben befejeződő fejlesztés eredményeként évi 5 millió euróval növekszik a társaság árbevétele.

Az előterjesztés emlékeztet rá, hogy a cég Sopronban nemzetközi értelemben is jelentős ipari üzemet működtet, amelyet korábban is több alkalommal fejlesztett, és a jövőben is jelentős beruházásokat kíván itt végrehajtani. A GALA Kerzen Kft. honlapján az olvasható, hogy a társaság 1997-ben Sopronban kezdte meg működését. Fő profilja a temetői- és teamécses, valamint kézi öntésű rusztikus gyertyák gyártása. Emellett klasszikus hengergyertyák, golyógyertyák, asztali és dinnergyertyák, illatgyertyák, tortagyertyák, gyertyatartók és kiegészítő kellékek előállításával is foglalkoznak.

MTI