Mintagyárakat létesít a kormány

2017. augusztus 24. Gyártás | Egyéb szektorok

Néhány hónapon belül elindulhat a kis- és közepes vállalkozások (kkv) technológiai fejlesztését célzó „mintagyárak” létesítése – idézi az MTI a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért- és szabályozásért felelős államtitkárának augusztus 24-én Kisvárdán elhangzott előadását.

Lepsényi István államtitkár a II. Kisvárdai Nyári Egyetemen tartott előadásában hangsúlyozta, ez a kezdeményezés is segíti a vállalkozásokat abban, hogy megismerkedjenek a kormány által tavaly megalapított Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform programmal.

A ipar digitális átalakulásaira történő felkészülés jegyében hozzák létre ezeket a „mintagyárakat”, ahol a kkv-k nagyobb arányban vehetnek részt a multinacionális cégek magasabb hozzáadott értékű termékeinek fejlesztésében és gyártásában.

– Olyan mintavállalatok jönnek majd létre, ahová a kis- és közepes vállalkozások „bemehetnek”, megismerik a korszerű ipari internetes alkalmazásokat, digitális tudást és képzést kaphatnak, később pedig pályázati lehetőségeken keresztül saját cégüknél is alkalmazhatják ezeket a modern ipari technológiákat – emelte ki Lepsényi István.

A mintagyárak pontos helyszíneivel kapcsolatban még nincs végleges döntés, a tervek szerint a beérkező javaslatok alapján egy hónapon belül választják majd ki a helyszíneket.

Forrás: MTI