Medicina TOP pályázati felhívás

2016. augusztus 25. Egyéb | Gyógyszeripar

Az idén negyedik alkalommal jelenik meg az egészségügy egészét átfogó Medicina évkönyv, amelyhez kapcsolódóan „Kiváló gyógyszergyár – 2016” címmel pályázatot ír ki a kiadvány szerkesztőbizottsága. Külön pályázatot írnakki a gyógyszeriparban működő kis és középvállalatok számára, „Kiváló gyógyszeripari kkv - 2016” címmel.

A gyógyszeripari vállalatok az emberek életterébe, a betegek és hozzátartozóik, valamint az egészségügyi intézmények világába beépült szolgáltatók. Munkájuk minősége kiemelt jelentőségű az egészség értékként való elfogadásában. A GDP-hez való hozzájárulása, export teljesítménye és az ágazatban foglalkoztatottak számának növekedése miatt nagy értéket képvisel a gyógyszeripar a nemzetgazdaságban is.

A Medicina TOP pályázatokat elbíráló zsűri elnöke: Prof. dr. Kovács Árpád egyetemi tanár, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke, a Költségvetési Tanács elnöke.

A zsűri tagjai: Prof. Dr. Kosztolányi György egyetemi tanár, az Magyar Tudományos Akadémia orvosi osztályának elnöke, Prof. dr. Fülesdi Béla tanszékvezető egyetemi tanár, az Egészségügyi Szakmai Kollégium elnöke, Prof. dr. Szökő Éva, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság elnöke, Prof. Dr. Dr. Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnök-helyettese.

A pályázat kiírói bíznak benne, hogy az idén is számos gyógyszergyár adja be jelentkezését a pályázatra, amelynek eredményhirdetése várhatóan 2016. októberben lesz a könyvbemutatóval egybekötött, zártkörű V. Egészségügyi miniszteri-államtitkár csúcstalálkozón és konferencián.

Az érdeklődők a pályázatokat Buczilla Eszter e-mail címére: eszter.buczilla@aipm.hu küldhetik el.

A pályázattal kapcsolatos további kérdéseikkel forduljanak Nógrádi Tóth Erzsébethez, a Medicina TOP évkönyv alapító főszerkesztőjéhez: nograditothe@upcmail.hu

A pályázati kérdőív itt tölthető le.

Forrás: igy.hu