Letették a ZF Hungária Kft. új sebességváltó üzemének alapkövét Egerben

2017. július 10. Gyártás | Autóipar

Egy év alatt felépül és 770 új munkahelyet hoz létre a ZF Hungária Kft. új sebességváltó üzeme, amelynek alapkövét július 7-én tették le Egerben.

– A mintegy 100 millió eurós beruházás részeként 2018 nyarára elkészül az a 40 000 m2 alapterületű új csarnok, amely személygépjárművekhez készülő 8 fokozatú automata sebességváltók gyártásának egri telephelye lesz. A létesítmény felépítése és a hozzá kapcsolódó gépbeszerzés a ZF Hungária Kft. bő két évtizedes történetének legnagyobb fejlesztése – közölte Őszi Csilla, a vállalat ügyvezető igazgatója. Hozzátette: reményeik szerint a most induló bővítés a gyár következő 20 évét is megalapozza, hiszen az új csarnokban gyártott sebességváltók új, világszínvonalú, innovatív termékkel egészítik ki a társaság jelenlegi palettáját. 

Ralph Bast, a német ZF AG személygépjármű automata sebességváltó üzletágának vezetője elmondta: az anyavállalat világszerte 40 országban van jelen és gyárt erőátviteli berendezéseket. A magyarországi fejlesztésről szólva azt mondta, a beruházás eredményeként egy évente 290 000 sebességváltó gyártását lehetővé tevő üzem jön létre, melynek termékei a ma elérhető legkorszerűbb technológiát képviselik. Megjegyezte, hogy Eger elsősorban a sebességváltó-gyártás terén szerzett tapasztalatával, magasan képzett szakembereivel és kiváló infrastruktúrájával nyerte el a cégcsoporton belüli lehetőséget a projekt megvalósítására.

Habis László, Eger polgármestere beszédében kiemelte: a megyeszékhely vállalta és folyamatosan segíti a ilyen és hasonló, „nagy jelentőségű, jövőt építő beruházások előkészítését, megvalósítását”. Hozzátette: meggyőződése szerint ez a „nagyléptékű fejlesztés” gazdasági és társadalmi értelemben is meghatározó eredményeket hoz majd Eger és a térség számára.

Kis Tünde, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) befektetési elnökhelyettese arról beszélt, hogy a Magyarországra külföldről érkező működőtőke-állomány egynegyede Németországból jön. A jelenleg mintegy 6000 itt működő német vállalat több mint 300 000 embert foglalkoztat. Emlékeztetett: 2016-ban a Nemzeti Befektetési Ügynökség 71 pozitív eredménnyel zárult beruházási tárgyalásának nyomán, 3,2 milliárd euró összértékben 25 járműipari beruházás valósul meg a következő években Magyarországon, melyek együttesen 18 000 új munkahelyet teremtenek. E projektek finanszírozói között is a német vállalatok állnak az első helyen. A ZF Hungária beruházása pedig a régió legnagyobb volumenű és legtöbb munkahelyet létesítő projektje.

MTI