Kiemelt szerepben

2013. január 6. Gyártás | Elektronikai ipar

Hangsúlyos járműipari központtá nyilvánította a kormány a Szombathely-Szentgotthárd-Zalaegerszeg térségében megvalósult Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központot, ahol egymilliárd euró tőkebefektetést és 25 000 új munkahely létrejöttét várják.

Hende Csaba honvédelmi miniszter – aki egyben Szombathely országgyűlési képviselője is – a három érintett város önkormányzati vezetőivel közös sajtótájékoztatón január 6-án, vasárnap kifejtette, hogy a Kecskemét után második kiemelt magyarországi járműipari központ erős gépipari és elektronikai centrummá válhat. Remények szerint a kormány december 20-án meghozott döntése hozzájárul ahhoz, hogy 5-10 éven belül egymilliárd euró értékű tőkebefektetés érkezzen és mintegy 25 ezer új munkahely jöjjön létre a vasi-zalai térségben.

Hozzátette, hogy magas hozzáadott éréket előállító, tartósan a térségben maradó és jól fizető munkahelyekre van szükség, amelyekre van már példa, de társulnia kell ehhez a magas színvonalú szakképzésnek és felsőoktatásnak is. Az MTI kérdésére beszélt arról, hogy jelenleg a mechatronikai iparban és a járműgyártásban mintegy 20 000 embert foglalkoztat a három város térsége. Emlékeztetett arra is, hogy Kecskemét esetében a Mercedes és a kapcsolódó beszállítói kör tette indokolttá a kiemelt térséggé nyilvánítást. Ez számtalan járulékos fejlődési lehetőséget hozott például a bérlakásépítés, a helyi közlekedés vagy a főiskolai fejlesztések területén. Hende Csaba kitért rá, hogy a 2014 és 2020 közötti uniós tervezési időszakban a kiemelt járműipari központ fejlődését infrastrukturális fejlesztések előtérbe helyezésével, az uniós források felhasználásával is segítik. A térségben meglévő főutak, a 76-os és a 86-os felújítása már zajlik, de előtérbe kerülnek az autópálya-építési tervek, valamint a vasúti közlekedés javítása is.

Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere leszögezte, hogy Zala és Vas megyében olyan emberek laknak, akik szeretnek, tudnak és akarnak is dolgozni, ehhez megvan a szükséges munkakultúra, tudásbázis is. Hangsúlyozta a térség városainak, vállalkozásainak az összefogását, és ugyancsak alapkérdésként említette a közlekedési infrastruktúra fejlesztését. Molnár Miklós, Szombathely alpolgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a két megye mintegy 500 000 lakosa és potenciálisan 300 000 munkavállalója az Európai Unión belül is fontos tényezőként szerepelhet. Ez a térség nem Győrrel szemben szeretné meghatározni magát, sokkal inkább azonos szintre kíván helyeződni, az iparágak közötti versenyben együttesen fellépni. Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere szintén arról beszélt, hogy a három város együttműködése európai szinten is példaértékű lehet. S bár Szentgotthárd a legkisebb, az Opel révén mégis fontos szerepet tölt be, az együttműködésben pedig egyenrangú félként tud fellépni mindhárom város.

MTI