Két vállalkozás települ a fényeslitkei ipari parkba

2013. szeptember 26. Beruházás | Egyéb szektorok

Egy vegyes profilú és egy energetikával foglalkozó társaság jelezte betelepülési szándékát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fényeslitke határában kialakított ipari-logisztikai parkba – közölte Ilenczfalvi-Szász Gábor, a projektmenedzseri feladatokat ellátó Regionális Fejlesztési Holding Zrt. (RFH) vezérigazgatója szeptember 26-án.

A mintegy 30 hektárnyi terület bérbeadásáról szóló szerződést már korábban megkötötte a két vállalkozással a 100%-ban állami tulajdonú RFH. Az engedélyeztetési eljárások zajlanak, ennek lezárást követően kezdődhetnek el az építési beruházások – mondta a vezérigazgató. Amint hozzátette, az egyik cég 22, míg a másik vállalkozás 9 hektárra tartana igényt a még 2011 márciusában átadott, 160 hektáros ipari park területéből.

A 3,5 milliárd forintból, 1,7 milliárd forintos uniós és állami támogatás segítségével megépített Orienter Intermodális Logisztikai Központ területéből mintegy nettó 136 hektár adható bérbe. A vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy korábban az ukrán Vorskla-Kraz cégcsoport jelentett be igényt legalább 85 hektárnyi területre, ahol több száz millió euró értékben egy acélhengerművet akart felépíteni, azonban tavaly szeptemberben elállt a beruházástól.

Ilenczfalvi-Szász Gábor közlése szerint az RFH folytatja a tárgyalásokat az érdeklődőkkel, a park területének 21%-át adták már bérbe. Elmondása szerint a park infrastruktúrája 100%-os készültségű, ám a parkon átvezető és a közeli 4-es főútra csatlakozást biztosító útszakasz még nem készült el. Az eredeti tervek szerint az útnak az ipari területtel párhuzamosan, 2011-re kellett volna elkészülnie, de az útszakaszt építő céget időközben felszámolták, így a park telkei közúton csak ideiglenes megoldással érhetőek el. Az útszakasz kivitelezése a beruházó előrejelzése szerint a közbeszerzési pályázat jóváhagyását és a szerződés megkötését követően indulhat meg – közölte Ilenczfalvi-Szász Gábor.

Amint megjegyezte, az út hiánya jelentős mértékben korlátozza az ipari park területének bérbadási lehetőségeit, amelynek elősegítésére marketingtervet dolgozott ki a holding. A magyar-ukrán határ közelében, a 4-es főút mellett lévő fényeslitkei ipari logisztikai park normál és széles nyomtávú vasúti infrastruktúrával, teljes kommunális vízi közművel, elektromos és gázhálózattal, valamint szélessávú internetelérhetőséggel rendelkezik. Az iparterületnek – az uniós támogatás miatt – a beruházást követő 5 évig az előírások szerint állami tulajdonban kell maradnia.

MTI