Kapuvári húsgyár - négy ajánlat érkezett a vagyonra

2014. április 29. Egyéb | Egyéb szektorok

Négy ajánlat érkezett az évekkel ezelőtt leállt kapuvári húsgyárat egykor működtető társaságok vagyonára a felszámolás során kiírt ötödik pályázaton – közölte az MTI április 25-én.

A pályázati csomagokat április 29-én bontják fel, így akkor tudható meg, hány ajánlat érvényes, illetve melyik pályázó venné meg a teljes vagyont, melyik annak egyes elemeit, s az ezt követő napokban születhet meg a pályázat eredménye.

A Kapuvári Hús Zrt. felszámolását a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Cégközlönyben közzétett végzése szerint egy 2012. szeptember 17-én, hetekkel a termelés leállása után benyújtott kérelem alapján rendelte el a bíróság. A Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. vagyonát először tavaly áprilisban, majd júniusban hirdették meg, együttesen mintegy kétmilliárd forintért, de egyik esetben sem érkezett érvényes pályázat. A zrt. vagyonának irányára ezeken a pályázatokon mintegy 1,5 milliárd, a kft.-é körülbelül 450 millió forint volt, de később ezt csökkentették.

A határidőig mintegy 120 hitelezői bejelentés érkezett, összesen 7,6 milliárd forint értékben. A dolgozói igényeken felül 3,5 milliárdos beszállítói és négymilliárdos egyéb követelést tartottak akkor nyilván. A legutóbbi pályázatot február közepén nyilvánította érvényesnek, de eredménytelennek az NRN Kft. Akkor három ajánlat érkezett, de egyik sem volt teljes körű; valamennyi pályázó a Kapuvári Hús Zrt. vagyonára tett ajánlatot. Egyikük a kikiáltási ár felét sem elérő összegért venné meg a társaság teljes vagyonát, míg két jelentkező az üzem szennyvíztelepe iránt érdeklődött. Az ajánlott összegek együttesen sem érik el a kért ár hetven százalékát. Az egykori húsgyár gépsoraival rendelkező, a Kapuvári Hús Zrt, által tulajdonolt Kapuvári Bacon Kft. vagyonára akkor nem érkezett ajánlat.

MTI