Intelligens szervokormány

2018. január 15. Gyártás | Autóipar

Nagyméretű haszongépjárművekbe beépíthető intelligens szervokormányt fejleszt a Draspó-Tempo Kft. szigetszentmiklósi üzemében – közölte a cég az MTI-vel január 14-én.

A társaság tájékoztatása szerint a közel 400 millió forintból, 191 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással olyan intelligens szervo-kormányművet fejlesztenek, amely figyelmezteti a vezetőt, ha a jármű kisodródik a menetsávból, szükség esetén pedig képes a sáv elhagyására is.

Emellett figyeli a járművezetőt is, alacsony aktivitási szint mellett a rendszer először figyelmeztető jelzést ad, majd ha azt érzékeli, hogy a vezető továbbra sem korrigál, akkor beavatkozik. A szervokormány tehergépkocsikba, nyerges vontatókba és járműszerelvényekbe, valamint autóbuszokba építhető be.

A cég a szervokormány értékesítésénél elsősorban a kisebb közép- és kelet-európai, valamint a fejlett kis- és közepes méretű távol-keleti járműgyártók piacát célozza meg. A projekt által a cég az export árbevétel 90 millió forintos bővülésére számít 2020-ig.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint az 1997-ben alapított szigetbecsei székhelyű kft. fő profilja buszok, tehergépjárművek, valamint személygépjárművek ellátása alkatrészekkel, emellett foglalkozik szervokormány gyártással és forgácsolással is. A társaság 2016-ban 1,41 milliárd forint nettó árbevételre, 2015-ben 1,51 milliárd forintra tett szert. A cég adózott eredménye 2016-ban nettó 52,34 millió forintra csökkent, az előző évi 138,89 millió forintról. A vállalkozás dolgozóinak létszáma 2016-os adatok szerint 79, a fejlesztéssel 4 új munkahelyet hoznak létre. (MTI)