Hárommilliárdos élelmiszeripari beruházás

2013. november 20. Beruházás | FMCG

November 19-én, ünnepélyes keretek között került sor Kaposváron a Magyar Cukor Zrt. új, 3 milliárd forintból épült és 60 000 tonna cukor tárolására szolgáló silójának átadására. Az eseményen Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet.

A magyar lehet Közép-Európa leggyorsabban növekvő gazdasága ez év végére, ha a negyedik negyedévben is folytatni tudja azt a munkát, amit a harmadikban végzett – mondta Orbán Viktor november 19-én, Kaposváron. A miniszterelnök a Magyar Cukor Zrt. új, 3 milliárd forintból épült és 60 000 tonna cukor tárolására szolgáló silójának átadásakor mondott beszédében hangsúlyozta, Magyarországon a hagyományoknak és az adottságoknak köszönhetően húzóágazat a mezőgazdaság, továbbá az arra épülő élelmiszeripar, a jó minőségű élelmiszerek előállítása pedig elemi, nemzeti érdek.

A magyar agrárium az elmúlt évek adatai alapján jelentős exportteljesítményt tud felmutatni: az agrárexport árbevétele 2010-ben még csak 5,8 milliárd, 2011-ben már 7,1 milliárd euró volt. A tavalyi nem volt olyan jó év a mezőgazdaság szempontjából, de a kivitel értéke minden idők legmagasabbja, 8 milliárdot meghaladó euró volt, amely a nemzetgazdasági export 10%-át tette ki – mutatott rá Orbán Viktor.

A kormányfő emléketetett rá, hogy Magyarország a 19. századtól kezdődően cukornagyhatalommá vált, 1990-ben a 12 cukorgyárában több mint 8000 ember dolgozott, akik évente 600 000 tonna cukrot állítottak elő. Az európai uniós csatlakozást követően azonban az akkori kormány visszaadta a cukorkvóta nagy részét, emiatt a termelés évi 105 000 tonnára csökkent, ezt jelenleg egy gyár, a kaposvári állítja elő. – Mára oda jutottunk, hogy a hazai ellátáshoz szükséges mennyiség kétharmadát importálni kell – mondta a miniszterelnök, aki szólt arról is, hogy a kormány november végén több, az ágazatot érintő döntés meghozatalát tervezi.

Amint hangsúlyozta, a kormánynak és a Magyar Cukor Zrt. tulajdonosainak, vezetőinek célja a cukorrépa-termelés és a cukorgyártás nemzetgazdasági jelentőségének megőrzése. – Közös cél az ágazat bővítése is, ennek érdekében a kormány ennek a gyárnak is minden lehetséges támogatást biztosított az elmúlt években – jegyezte meg. Orbán Viktor kitért rá, hogy az iparág gondjait nehezíti az áfa-csalások magas aránya, ami az állam mellett a termelőknek is komoly problémát okoz. A miniszterelnök úgy vélekedett, hogy akik lerontják a becsületesen dolgozó cégek, termelők és a kaposvári gyár teljesítményét, azok súlyos bűnt követnek el Magyarországgal szemben, s nem mentség számukra az sem, hogy az érvényben lévő hazai és európai uniós szabályok nem teszik túl nehézzé a dolgukat.

– Magyarország megkísérli a fordított áfa-fizetés rendjének bevezetését, amit Brüsszelben most még nem támogatnak, de reményeink szerint a közös fellépés eredményeként elfogadnak majd, s ez hasonlóan a gabona esetéhez, jelentősen javít az iparág helyzetén, növeli az abból származó állami bevételt, hozzájárul a cukorkereskedelem kifehérítéséhez – közölte Orbán Viktor, utalva arra, hogy tárgyalásokat folytatott cukoripari vezetőkkel.

A kormányfő kitért rá, hogy 2017-től megszűnhet az Európai Unión belüli cukorkvóta, lehetőséget nyújtva a magyar cukoripar gyarapodására, növekedésére. Orbán Viktor ígéretet tett rá, hogy a kormány továbbra is fenntartja a cukoriparnak juttatott állami támogatások rendszerét. A kormányfő hangoztatta, hogy a magyar mezőgazdaságot olyan beruházások viszik előre, mint a Magyar Cukor Zrt. silójának építése, amely reményei szerint a 21. századi magyar agrárium és élelmiszertermelés szimbóluma is lehet. A fejlesztést a kormány szemében különösen értékessé teszi, hogy azt a vállalat lényegében saját erőből valósította meg – mondta. Orbán Viktor a cég tevékenységét méltatva szólt arról, hogy a Magyar Cukor Zrt. amellett, hogy nyereségesen működik, az elmúlt 3 évben több mint 600 millió forinttal támogatott városi közintézményeket, sportegyesületeket, civil szervezeteket.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere, utalva arra, hogy a következő európai uniós költségvetési ciklusban a kormány a rendelkezésére álló források több mint 60%-át gazdaságfejlesztésre kívánja fordítani, úgy vélekedett, hogy ez Kaposvár számára is jó lehetőséget biztosít, az eddigi munkahelymegőrző intézkedések helyett a munkahelyteremtés kerülhet előtérbe. Hozzátette, hogy az előrejelzések szerint a 21. században a termőföld, a víz és az energia mellett az élelmiszer lesz az egyik legnagyobb hiánycikk, így a biztonságos, jó minőségű élelmiszerek iránt nőni fog a kereslet. Kaposvár ezért élelmiszerprogramot indított, melynek révén a városban megháromszorozódhat, Somogyban sokszorosára nőhet az élelmiszer-gazdaságban dolgozók száma.

Az eseményen elhangzott, hogy az osztrák Agrana tulajdonában lévő és kampány idején mintegy 300 embert foglalkoztató Magyar Cukor Zrt. silóépítése része azon beruházásoknak, amelyek célja, hogy a kaposvári gyár cukoripari központtá váljon, hozzájárulva a déli országok felé tervezett cukorexporthoz. A cég az idei 120. idényben várhatóan 750-800 tonna cukorrépát dolgoz fel, az ehhez szükséges energiaigény 80%-át a termelés melléktermékéből nyert biogáz felhasználásával fedezik.

MTI