Gyermektábor a Rabennél

2016. augusztus 10. Egyéb | Egyéb szektorok

A családbarát munkahely jegyében a Raben Trans European Hungary Kft. lehetőséget adott a vállalat munkatársai számára, hogy a nyári időszakban gyermekeik a vállalat által szervezett táborban részt vehessenek – áll a Raben augusztus 10-én megjelent közleményében.

2016 július végén és augusztus elején a magyarországi Raben két tárgyalója átalakult. Gyermekjátékok, mesekönyvek, társasjátékok, festék, ecset, kis székek kerültek az üzleti élet berendezései helyére. Az udvaron lekerített területen kis biciklik, napernyők, rollerek. A munkanapok gyermeki kacajtól lettek hangosak.

Hogyan is kezdődött ez a történet?

A vállalat társadalmi felelősségvállalási stratégiájának keretei között párbeszédet kezdeményezett minden érintettel, hogy elvárásaikat megismerhesse és igényeit megérthesse a vállalkozás helyi, természeti és gazdasági környezetre gyakorolt hatása szempontjából. Hiszen a közös beszélgetés segít meghatározni azt az irányvonalat, mely mentén a cég a jövőben haladhat, és azokat a kihívásokat, melyeket a közeljövőben megvalósíthat. Így történt ez a munkavállalókkal is, párbeszédet kezdeményezve lett ismert az az igény, hogy a munkavállalóknak/szülőknek igen komoly nehézségei vannak annak megoldására, hogy a gyermekeket hogyan és hol helyezzék el az iskolai/óvodai nyári szünetben.

Ezek után felmérve a vállalat adta lehetőségeket és a táboroztatásra vonatkozó törvényi előírásokat, a szervezés megkezdődött. A három hét alatt, összesen 50 gyermek elhelyezéséről gondoskodott a vállalat, mindezt természetesen díjmentesen.

Míg a szülők dolgoztak, a gyermekeket a Mézeskalácsház Családi Napközi és Játszóház foglalta le különféle érdekes programokkal. A tárgyalóban kreatív és ügyességi feladatokat, míg az udvaron sport és állóképességfejlesztőket játszottak.

– Amellett, hogy a munkatársainknak kívántunk ily módon segíteni, fontosnak tartottuk, hogy a gyermekek napja is értékesen teljen el, ezért sok tanító jellegű programot szerveztünk. A közlekedésbiztonság jegyében a gyermekek táblákat készítettek, melyeket aztán az udvaron felállítva használtak, és tanulták a KRESZ szabályait. Hasonló célzott program volt az ökonap, amikor Pet palackból és műanyag kupakokból készítettek játékokat. Emellett lehetőség volt megvizsgálniuk a gyerekeknek egy teherautót is kívül-belül – mindezt azért, hogy megértsék azt, hogyan, minek segítségével kerül például a játék a boltok a polcára – mesélte Bolyki Ágnes a Raben Trans European Hungary Kft. marketing és PR szakértője, CSR koordinátora.

– Több éve együttműködünk a Raben vállalattal, hiszen közlekedésbiztonsági napot minden évben tartottunk a cég képviseletében napközinkben. Tavasszal kaptuk a megkeresést, hogy mi lenne, ha szerveznénk együtt nyáron a gyermekeknek tábort. Nagyon örültünk a felkérésnek. Izgatottan készültünk a közös projektre. Programjainkat a gyermekek életkorához igazítottuk. A tábor célja – amellett hogy a gyerekeknek tartalmas és emlékezetes programot biztosítsunk – hogy a szülők jó helyen és biztonságban tudhassák gyermeküket – nyilatkozta Mészáros Krisztina a Mézeskalácsház Családi Napközi vezetője.

– A táborozás végén megkérdeztük a szülők/gyermekek véleményét. A közvéleménykutatás azt mutatta, hogy a szülők és gyermekek többsége nagyon elégedett volt a táborral. Szeretnénk a jövőben is folytatni ezt a kezdeményezést és évről évre hangsúlyozni a gyermekprogramokon a társadalmi felelősségvállalási témákat is, hisz nemcsak jelenlegi munkavállalóinkra, de a jövő generációjára való odafigyelést is feladatunknak tekintjük – mondta Bolyki Ágnes