GSM-R projekt - három pályázó építi ki az öt optikai kábelszakaszt

2014. április 30. Gazdaság | Egyéb szektorok

Három ajánlattevővel kötött szerződést a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-t (NISZ Zrt.) a vasúti vezeték nélküli kommunikációs hálózat (GSM-R) létesítésének első fázisában az optikai kábelszakaszok szállítására – tájékoztatta a NISZ ZRt. az MTI-t április 29-én közleményben.

A nyílt közbeszerzési eljárásról szóló hirdetményt még 2013. szeptember 25-én tette közzé a NISZ, ebben öt nyomvonali szakaszra kért ajánlatot. A kiírás szerint a nyerteseknek a bázisállomások és állomásépületek átviteltechnikai helyiségei között kell optikai hálózatot kiépíteniük, és az előírt mérési dokumentumokkal ellátva átadniuk. Az összesen 1091 kilométer hosszúságú optikai hálózat 935 kilométer közlekedési vonalból és további 156 kilométer egyéb – a megbízhatóság növelését szolgáló – vonalból fog állni.

Az öt részre bontott eljárás során a NISZ Zrt. legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatási ajánlatokat benyújtó ajánlattevőkkel kötött szerződést. Az eredményhirdetésnek megfelelően 2014. március 19-ig szerződést kötöttek az MVM Ovit Országos Villamostávvezeték Zrt.-vel és a Dunántúli Távközlési Biztosítóberendezési Építő Kft.-vel, mint közös ajánlattevőkkel a 01-es, a 03-as és a 04-es jelű szakaszra. A pályázat 02-es jelű részét a Tajtavill Kft., a Kanizsatel Kft. és a Telvill Kft. közös ajánlata nyerte, a 05-ös jelű szakaszt pedig a VASI FULL-TÁV Tervezési-kivitelezési és Kereskedelmi Kft., velük szintén megkötötték a szerződést.

A GSM-R projekt célja az Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszerhez (ERTMS) való csatlakozás, ezen belül az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszerhez (ETCS) szükséges kommunikációs hálózat európai szabványoknak megfelelő magyarországi kiépítése. A rendszer révén bármely ország vasúti szerelvénye úgy közlekedhet a rendszer tagországainak vasúti folyosóin, hogy nem befolyásolja haladását az egyes országok rendszereinek különbözősége: határátlépésekor nem kell megállnia, átállnia az egyes országok különböző rendszereire, nem lesz szükséges mozdonyt vagy mozdonyvezetőt váltani, így csökken a menetidő.

A projekt megvalósítója, a NISZ korábban azt közölte, hogy a projekt első szakaszának összköltségvetése 22,6 milliárd forint, ennek 85%-a uniós forrás, a fennmaradó 15%-ot a költségvetés finanszírozza. A tervek szerint 2015. december 31-ig 905 kilométer vasúti vonalszakaszon és a hozzá kapcsolódó mintegy 30 kilométer egyéb vasúti pályán épül ki a GSM technológián alapuló, a biztosítóberendezések és a vasúti járművek közötti adatkommunikációt lehetővé tevő rendszer. A második fázisban, 2020-ig további 2300-2400 kilométer vasúti pályaszakaszon tervezik megvalósítani a rendszert.

MTI