GPS-re váltanak a legnagyobb fuvarozók is

2013. december 18. Egyéb | Egyéb szektorok

Súlyos terhet jelent a nagy fuvarozó vállalkozások számára az e-útdíj – derül ki az utdijhirek.hu szakportál felméréséből, amelynek eredményeiről december 17-én kiadott közleményében számolt be. A megkérdezett cégek úgy nyilatkoztak, nem, vagy csak részben tudják áthárítani az útdíjat a megrendelőkre. A társaságok fele-fele arányban fizetnek GPS-rendszeren keresztül, illetve viszonylati jeggyel. Akadnak olyanok is, akik vegyesen használják a kétféle fizetési módot.

Jelentős anyagi megterhelést jelent a Magyarországon működő nagy fuvarcégeknek is az e-útdíj, és csak részben, vagy egyáltalán nem tudják érvényesíteni a megnövekedett költséget a megbízók felé – derült ki az utdijhirek.hu felméréséből. A kérdésekre a legnagyobb, Magyarországon közúti fuvarozással foglalkozó 11 vállalkozás válaszolt. A válaszadók a Waberer’s International Zrt., a Gartner Intertrans Hungária Kft., a DHL Global Kft., az Eurasia Logistics Kft., a Liegl & Dachser Kft., a Geodis Calberson Hungária Kft., a Horváth Rudolf Intertransport Kft., a Reining Transport Kft., a Transdanubia Logisztikai Kft., a Transintertop Szállítmányozási és Fuvarozó Kft., illetve a Révész Trans Kft. képviselői voltak.

A cégek közül 4 OBU-n keresztül, bevallási közreműködővel fizeti az e-útdíjat, 5 választotta a viszonylati jegyet, 2 társaság pedig vegyesen használja a fizetési rendszereket. A viszonylati jeggyel fizetők közül 3 cég is úgy nyilatkozott, hogy azért nem váltott még GPS-alapú elszámolásra, mert még nem sikerült technikailag megoldani az átállást. Ennek oka lehet, hogy külföldi a szolgáltató, vagy még pályáztatás alatt van, rövidesen azonban tervezik az áttérést. Közéjük tartozik a piacvezető Waberer’s is.

A Reining Transport Kft. pedig azért választotta a viszonylati jegyet, mert az összes megrendelés arányában kevés a belföldi fuvarjuk. Speciális helyzetben van a DHL, ugyanis a futárszolgálathoz használt kocsik jellemzően 3,5 tonnánál kisebb súlyúak, az áruk elosztásában azonban számos tehergépkocsi és kamion vesz részt. Cégüknél a viszonylati jegy és a GPS-es fizetés vegyes alkalmazása jellemző.

A társaságok közül 8 nyilatkozott úgy, hogy számára jelentős, vagy súlyos terhet jelent az útdíj, 3-an pedig nem kívántak erről beszélni. Szemléletes volt az Eurasia Logistics Kft. válasza: azt az összeget, amit tavaly egész évben útdíjmatricákra fordítottak, most 2 hónap alatt elköltötték e-útdíjra. A fuvarozók közül csak 1 tudja teljes egészében érvényesíteni az útdíjat, a többi válaszadónak csak részben sikerül megosztani a megbízókkal. Ez sokuknál annak függvénye, ki a megrendelő. A Geodis Calberson tapasztalatai szerint a belföldi megrendelők nagyobb hajlandóságot mutatnak arra, hogy az útdíjból származó terheken osztozzanak a fuvarozókkal, mint a külföldiek.