Felfelé módosította az idei várakozásait a Richter

2017. július 29. Gazdaság | Gyógyszeripar

Az első féléves eredményeket követően felfelé módosította az idei évre vonatkozó várakozásait a Richter Gedeon gyógyszergyár a vállalat július 28-i sajtótájékoztatóján.

Bogsch Erik vezérigazgató elmondta, hogy az euróban számolt árbevétel 10%-os emelkedésére számít a cég 2017-ben, míg májusban még 5%-os növekedést prognosztizáltak. A vezérigazgató hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az árfolyamingadozások miatt nehéz pontos előrejelzést adni árfolyamváltozások hatása miatt, kisebb mértékben pedig a royalty (licenszdíj) bevételtől is függ az eredmény.

Bogsch Erik kiemelte, hogy Lengyelországban minimális növekedést várnak, a nyugat-európai piacokon kisebb csökkenés lehet, míg az EU 15-ben 15%-os növekedést várnak. Ukrajnában, Romániában, Magyarországon és a FÁK országaiban stagnálásra számítanak az idén, az Egyesült Államokban 10%-os csökkenésre, Kínában 10%-os növekedésre, Latin-Amerikában pedig 5%-os növekedésre. A nagykereskedelmi tevékenységet végző vállalatok - amiben jelentős a romániai leányvállalatok teljesítménye - árbevételének 20%-os növekedésére számítanak idén.

– Az árbevétel euróban számolt 22%-os növekedése döntően az orosz piac árfolyamhatásának eredménye, mivel a rubel forintárfolyama a tavalyi év első felében gyenge volt, idén erősebb. Fontos szerepe volt még az EU 15 országokon belüli forgalom növekedésének, és a nagykereskedelmi és kiskereskedelmi forgalom növekedésének. A pénzügyi eredményt a rubel jelentős fordulónapi gyengülése rontotta le. Az adózott eredmény lényegében hasonló az előző év azonos időszakihoz, és a második félévben is a bázishoz hasonló árbevételt várnak – mondta el a vezérigazgató az eredményeket értékelve.

Negatív hatások között említette a fokozódó hatósági követelmények költségnövelő hatását. Bogsch Erik a következő időszak kihívásai közé sorolta az újabb hatósági követelményeknek megfelelést, így például az egyedi termékazonosítás bevezetése miatt a 2019-től minden gyógyszerdobozra egy külön számot kell ütni, ehhez újabb berendezést kell venni, amely mintegy 4 milliárd forintos beruházás. A vezérigazgató szerint az intézkedésnek ezen felül kapacitáscsökkentő és egyéb költségnövelő hatása is van, mivel külön informatikai hátteret kell kiépíteni és működtetni, ennek az üzemeltetési költségét még nem ismerik.

Az idei év jelentős eseményei közül kiemelte, hogy az Egyesült Államok után az Európai Bizottság is fogalomba hozatali engedélyt adott az új antipszichotikumra, a Reagila-ra, idén júliusban.

– A nőgyógyászati portfólióban végrehajtott korábbi akvizíciók hozzák a megtérülést biztosító eredményeket: az árbevétel 240,5 millió euró volt, 30,6%-os növekedéssel, az árbevétel egyharmadát az akvizíciók adták – tette hozzá.

A jelentős piacokról elmondta, hogy Oroszországban rubelben a tényleges növekedés csak 4,1% volt, (euróban 29,9%-os) 166,7 millió euró volt a forgalom, az árbevétel veszteség 70 millió euró volt az előző évhez képest. Az EU 15 forgalma jelentősen nőtt, 34,5%-kal 108,5 millió euróra, a térség forgalma adta az EU-ból származó gyógyszergyártási árbevétel 53%-át az első fél évben.

– A tényleges kutatás-fejlesztési költségek a gyógyszerárbevétel 12-13%-a körül alakulhatnak idén, a jelenleg is zajló biotechnológiai és a klinikai vizsgálatok függvényében – jegyezte meg a vezérigazgató.

Forrás: MTI