Feléled a kínai Selyemút

2017. április 21. Logisztika | Egyéb szektorok

Az Ekol Logistics Kft. szervezésében megérkezett Kínából az első áruszállító vonat a Csepeli Szabadkikötőbe április 21-én.

A 650 méter hosszú tehervonat 41 konténert szállított több mint 1 millió dollár értékű – főként ruházatból, acélból, elektronikából és játékokból álló – rakománnyal, a menetidő 17 nap volt, a legtávolabbról, a Jivu nevű településről érkező áru több mint 10 ezer kilométert tett meg Kazahsztánon, Oroszországon, Belorusszián, Lengyelországon és Szlovákián át a budapesti végállomásig.

A szerelvényt ünnepélyes keretek között fogadta a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete, Tuan Csie-lung és Molnár Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vámszakmai és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára, valamint a Mahart Container Center Kft. (MCC) és az Ekol Hungary vezetősége. 

Tuan Csie-lung a vonat fogadásakor hangsúlyozta: a hosszú múltra visszatekintő magyar-kínai kapcsolatok történelmileg a legjobb időszakban vannak, a kereskedelmi és emberi együttműködés is folyamatosan javul a két ország között. A kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly elérte a 8,9 milliárd dollárt, és több mint 170 ezer kínai turista látogatott Magyarországra. 

A közvetlen vasúti járat új mérföldkő és jelkép a két ország együttműködésében, amely fontos szerepet játszik majd a kétoldalú áruforgalomban. A szállítási idő csökkentésével több kínai üzletembert és beruházót hoz majd Magyarországra, és arra is szolgál, hogy egyre több jó minőségű magyar mezőgazdasági termék érkezzen Kínába - mondta a nagykövet.

Molnár Tamás elmondta, hosszú előkészítő munka eredménye, hogy a vonat megérkezhetett Budapestre, ami gazdaságilag a régi selyemút visszaállítását jelenti. Kiemelte: az, hogy Magyarországot választották a vámkezelés helyéül, a magyar vámhatóság munkájának elismerése, amely ismét bizonyította, hogy a hivatal Európában az élmezőnybe tartozik. 

Kovács Ákos, az Ekol Logistics Kft. ügyvezető igazgatója kifejtette: a vasúti járattal olyan fuvarozási megoldást kínálnak kínai kiindulóponttal az áruk továbbítására, amely a hosszabb szállítási időt igénylő tengeri, valamint a drágább légi szállítmányozás versenyképes alternatívája. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), illetve magyar vámügynökök egy része hónapok óta dolgozik azon, hogy Magyarország Európában a kínai áruk egyik vámkezelési és áruelosztó központjává váljon. A Hszian városából pénteken Budapestre érkezett vonat ennek a törekvésnek egyik jelentős lépése - fűzte hozzá.

A Kínából Magyarországra érkező áruszállító vonat fő szállítmányozója az Ekol, amely az áruk vámkezelését és disztribúcióját végzi, a vasúti operátor a Trans Eurasia Logistics (TEL), az európai vasúti vontatási feladatokat a DB végzi, a fogadó állomás pedig a Mahart Container Center Kft. (MCC) csepeli terminálja.

(Forrás: MTI)