Évkönyv jelent meg a stabil kis- és középvállalkozásokról

2013. július 10. Gazdaság | Egyéb szektorok

Megjelent a kiemelkedően stabil hazai kis- és közepes vállalkozásokat bemutató Golden List 2014 című évkönyv – tájékoztatta a kiadó július 9-én az MTI-t.

A közlemény szerint a 340 oldalas, a tervek szerint a jövőben minden évben megjelenő összeállítást az európai üzleti információs szolgáltató Bisnode csoport besorolásai alapján a KKV Szakmai Magazin készítette közgazdászok, cégvezetők, illetve magyar és magyarországi külföldi kamarák, vállalkozói szervezetek közreműködésével. A szerkesztők 12 ágazatra bontották a gazdaságot, és összesen több mint 100 kategóriában mutatják be a csaknem 3000, üzletileg stabil, fizetőképes, megbízható kis- és közepes vállalatot.

A listák összeállításánál a Bisnode európai gyakorlatában elfogadott és az üzleti kockázatok értékelésére irányuló módszert alkalmazták. Figyelembe vették a több évre vonatkozó pénzügyi mutatókat (árbevétel, eredmény, kinnlevőség), a köztartozásokat, a hatósági eljárásokat, az adott cég bővülését, helyváltoztatásait, illetve azt, hogy milyen eredményeket tud felmutatni a közbeszerzéseknél, pályázatoknál. Ennek alapján – egy 100 pontos skálán megjelölve – megállapították, hogy az adott cég mekkora valószínűséggel marad talpon, vagyis mennyire lehet rá számítani. Minél magasabb ez a szám, annál megbízhatóbb a vállalkozás – áll a közleményben.

A KKV Szakmai Magazin második éve jelenik meg. Közérthető anyagokkal szolgál a pénzügy, az adózás, az export, a cégjog, az IT-beszerzések és -használat, a HR, az ingatlanhasználat és az autópiac területéről, illetve ígéretes induló vállalkozásokat is bemutat. Kiadója, az Intermark Kft. 100%-ban magyar tulajdonú, 1984 óta működő cég.

MTI