Energiahatékony öntöde épül Svédországban

Cimkék: autóipar jármű öntöde technológia

Új, energiahatékony öntöde építését tervezi a Scania a svédországi Södertälje városában, hogy megháromszorozza termelési kapacitását, valamint 50%-kal csökkentse az energiafelhasználás mértékét a jelenlegi öntödében használt technológiához és eljárásokhoz képest – olvasható a cég közleményében.

A körülbelül 1,5 milliárd euró értékű beruházás megvalósulásával a hatékonyabb anyagkezelés és újrahasznosítás révén jelentősen csökken majd az egy gyártmányra jutó szállítási igény is. Az öntöde megújuló energiaforrásokból előállított elektromos árammal üzemel majd.

– A fosszilis energiaforrások használatától mentes társadalmi berendezkedésre való átállás folyamatában még inkább energiahatékony belső égésű motorokra, valamint bioüzemanyagokkal és gázzal üzemelő belső égésű motorokra lesz szükség. Különösen a távolsági szállításokat végző tehergépkocsik és autóbuszok esetében. Az új öntöde jelentős szerepet játszik majd az ilyen motorok gyártásában – mondta Ruthger de Vries, a Scania termelésért és logisztikáért felelős alelnöke.

A teljesen új öntöde felépítése a Scania egyik legnagyobb beruházása az új ipari üzemek létesítése terén. Az erről szóló döntést különféle alternatívák átfogó elemzése előzte meg, szóba jött például a külső beszállítóktól való beszerzés mennyiségének növelése, valamint a meglévő öntöde átalakítása és kibővítése is.

– Egy teljesen új üzem létrehozása a legköltséghatékonyabb megoldás, valamint a környezetvédelem és a minőség szempontjából a legjobb alternatíva ahhoz, hogy a jövőben stratégiai jelentőségű alkatrészeket biztosíthassunk a motorgyártásunk számára. Továbbá ezzel a beruházással megtarthatjuk az öntöde fontosnak számító közelséget a kutatásfejlesztési szervezetünkhöz, amelynek központja szintén Södertäljében található. Ezáltal tehát továbbra is Södertälje lesz az európai motorgyártásunk központja – jelentett ki Ruthger de Vries.

Hővisszanyerés és még hatékonyabb anyagkezelés

Az új öntödében az egy tonna gyártmányra jutó energiafelhasználás várhatóan ötven százalékkal kisebb lesz, mint a meglévő létesítményben. A legnagyobb energiamegtakarítást az öntési eljárás továbbfejlesztése és az ennek során keletkező hő visszanyerése eredményezi majd.

Az anyagkezelés és az újrahasznosítás új módszereinek bevezetésével a legyártott darabszámra vetített szállítási igény is csökken majd. A legnagyobb energiamegtakarítást azonban az öntőformák, illetve magok előállításához használt homok újrahasznosításával érik majd el, amelynek során a homok hetven százaléka is újra felhasználható lesz. A jelenlegi öntödében alkalmazott technológia egyáltalán nem teszi lehetővé a homok újrahasznosítását. A homokot nagy távolságokról tehergépkocsival szállítják. Ez a szállítási mennyiség azonban a termelés megháromszorozódásával sem növekszik majd.

– A fenntarthatóság szempontjából ez azt jelenti, hogy csökkentjük egy véges forrás felhasználását, miközben a homokszállítás klímaváltozásra gyakorolt hatása nem növekszik majd a termelési mennyiség megháromszorozódása ellenére sem – emelte ki Ruthger de Vries.

A helyi környezeti hatások jelentős figyelembevétele

A Scania teljesen új öntöde létrehozására irányuló döntésében alapvető fontosságú volt a működéssel és az áruszállítással járó zaj-, illetve károsanyag-kibocsátás helyi környezeti hatásainak figyelembevétele. A jelenlegi öntöde, amely 1914-ben épült, egy Södertälje központjához közel fekvő ipari területen helyezkedik el, míg az új üzem a város egyik külterületén épül majd fel a Tveta ipari parkban, az E20-as úttól nyugatra. A Södertälje közúti közlekedési infrastruktúrájának fejlesztésére vonatkozó tervek megvalósulásával összhangban, amelynek része egy új összekötőút létrehozása is az E20- as autópályához, a jövőben még tovább mérsékelhető majd a Scania áruszállítási tevékenységeinek helyi környezeti hatása.

Az új södertäljei öntöde tervezése a szükséges környezetvédelmi hatástanulmány elkészítése után kezdődhet meg, amely várhatóan 2018 tavaszán megtörténik, az építkezés pedig a tervek szerint 2019 januárjában indulhat el. A kapacitás teljes kihasználása esetén az új öntöde ugyanannyi dolgozót foglalkoztat majd, mint a meglévő öntöde, azaz közel 200 főt.

Keresés
Fókuszban
Ezért van ennyi kamion az utakon
Társaival hosszú sorokban araszol az autópályán, átlagosan 68 kilométer per óra sebességgel halad, havonta huszonegyszer teszi meg a Budapest–Debrecen– Budapest távolságot, és 27 liter üzemanyagot fogyaszt 100 kilométeren.
Tovább »
DACHSER DIY-Logistics
Logisztikai szakértelem az építőipari, do-it-yourself, barkács- és kertészeti áruházakhoz.
Tovább »
Kövessen minket facebookon