Elhelyezték a pécsi Déli Ipari Park 2. fejlesztési ütemének alapkövét

2013. június 7. Beruházás | Egyéb szektorok

Elhelyezték a Déli Ipari Park 2., mintegy nettó 1,1 milliárd forintos fejlesztési ütemének alapkövét június 6-án Pécsen.

Amint Török Béla, a 74%-ban osztrák, 26%-ban a pécsi önkormányzat érdekeltségébe tartozó beruházó, az Ipark Pécs Kft. felügyelőbizottságának elnöke elmondta, a beruházás nettó 461 millió forint európai uniós támogatást élvez. A jövő május végéig tartó fejlesztés a 260 hektáros terület mintegy harmadának közművesítését, az ehhez szükséges földmunkákat, útépítéseket, víz- és szennyvízvezeték-hálózat kialakítását foglalja magába.

A felügyelőbizottsági elnök utalt rá, hogy a 260 hektárhoz a cég 450 adásvételi szerződés megkötésével jutott hozzá, a területből mintegy 60 hektárra a tervek szerint az Auchan települ, 30 hektárt az áruházat kiszolgáló létesítményeknek tartanak fenn, így összesen mintegy 170 hektár vár még beépítésre. A beruházás korábbi, 1. üteme útépítést, az utak melletti közvilágítás megoldását és az Auchan területének közművesítését jelentette.

Török Béla szerint az első 5-10 betelepülővel megállapodni a legnehezebb, ehhez 3-5 évre is szükség lehet. Páva Zsolt, Pécs polgármestere azt mondta, hogy Pécsnek komoly kulturális értékei vannak, és erős kulturális élet hosszú távon csak ott lehet, ahol a gazdaság is erős. Reményét fejezte ki, hogy Pécs újabb, az M60-as autópályához és a pogányi reptérhez közeli ipari parkjának kialakítása jelentős szerepet játszik majd a város gazdasági fellendülésében, és ez kedvező hatással lesz a régió fejlődésére is.

MTI