Élelmiszeripari beruházás Mélykúton

2022. január 21. Beruházás | FMCG

A koronavírus-járvány alatt felértékelődött az önellátás képessége, ezért a kormány célja, hogy az élelmiszerellátás gerincét a hazai tulajdonú vállalatok alkossák – közölte január 21-én Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a Hunent Víziszárnyas Feldolgozó Zrt. új beruházásának bejelentésén hangsúlyozta, hogy a pandémia következtében mára meghaladottá vált a régi dogma az ellátási és beszállítói láncok nemzetközivé tételéről, és a világ országai elkezdtek az önellátás képességére törekedni. A mélykúti üzem most bejelentett bővítése mintegy 6,5 milliárd forintból valósul meg, amelyhez az állam 2,2 milliárd forint támogatást biztosít, amiért cserébe a cég 500 munkahely megőrzésére vállalt kötelezettséget. A miniszter ennek kapcsán arról számolt be, hogy a vállalat 90%-ban hazai beszállítókkal dolgozik, míg a termékei nagyjából 70%-át külföldön értékesíti. Végül leszögezte, hogy a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart ezért is stratégiai ágazatként kell kezelni. Majd tudatta, hogy az élelmiszeriparnak tavaly 16%-kal nőtt a termelési értéke, amely több mint 4000 milliárd forint volt. Az ágazat 145 000 embernek ad munkát jelenleg Magyarországon.

(MTI)