Egy éven belül teherkomp kötheti össze Esztergomot és Párkányt

2014. április 2. Beruházás | Egyéb szektorok

Közvetlen észak-déli irányú teherforgalmi kapcsolat jöhet létre Esztergomnál a magyar-szlovák határon jövő tavaszra. Az új teherkomp naponta 70-80 kamiont szállíthat majd át a Dunán – jelentette be Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár 2014. március 28-án, Esztergomban.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztályának közlése szerint a 2001-ben átadott Mária Valéria-hidat a teherforgalom súlykorlátozás miatt nem használhatja. A legközelebbi hidak – nyugati irányban a komáromi Erzsébet, keletre a budapesti Megyeri – 40-50 kilométerre fekszenek. A közúti áruszállítás az esztergomi, dorogi és párkányi térség között így csak nagy kitérővel, jelentős többletköltséggel és időveszteséggel, felesleges környezetterheléssel oldható meg.

A teherkomp kikötő Esztergomtól mintegy 1,5 kilométerre nyugatra épülhet meg. A magyar-szlovák közös beruházás uniós és nemzeti forrásokból összesen mintegy nettó 3,85 millió euró támogatást kap. A 400 m2 rakfelületű teherkomp 16 tonna tengelyterhelés elviselésére, a járművek méretének és terhelésének függvényében 4 kamion egyidejű szállítására lesz alkalmas. A becsült átkelési időtartam a beszállítás kezdetétől a kihajózás befejezéséig mintegy 15-25 perc.

– A fejlesztés jótékonyan hat az érintett térségek gazdasági fejlődésére, katalizátorként működik újabb munkahelyek teremtésében, a már itt működő vállalkozások tevékenységének élénkítésében, új beruházások ösztönzésében. A teherkomp üzembe helyezése egy környezetkímélő szállítási rendszer kialakításának első lépése. Működtetése hozzájárulhat ahhoz, hogy a 11-es főút teherforgalmának jelentős része egy többféle szállítási módot kombináló logisztikai központ segítségével vasútra vagy vízre terelődjön át – fejtette ki Völner Pál. 

– A beruházásban 605 méteres kikötői út épül, a kikötő területén kiszolgáló konténer irodaépület, parkoló és belső szervizút létesül. A projekt kivitelezési és mérnöki közbeszerzési eljárásai folyamatban vannak, a szerződéseket még az idei év első felében aláírhatják a nyertesekkel – tette hozzá Loppert Dániel, a magyarországi vezető partner Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője.

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Kommunikációs Főosztály