Digitalizáció a kis- és középvállalkozásoknál

2017. január 23. Gazdaság | Egyéb szektorok

– A jövő a digitalizáció, ezért összesen 54 milliárd forint igénybe vehető támogatással segítjük a hazai vállalkozások digitalizációját, legyen szó az ipari termelésről, a kereskedelemről vagy a szolgáltató ágazatokról. Támogatjuk azokat, akik vállalati folyamataikat digitalizálják, és azokat a hazai cégeket is, akik az ehhez szükséges informatikai szolgáltatásokat alakítják ki – mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára.

A három pályázati felhívás közül az elsőre már 2017. január 31-étől beadhatók a pályázatok. A pályázatok keretében összesen 54 milliárd forintot nyerhetnek el hazai kis- és középvállalkozások a digitális gazdaság fejlesztése érdekében. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációért és Fogyasztóvédelemért felelős Államtitkársága ezúton szeretné felhívni a figyelmet a pályázat megnyílásának közelgő időpontjára, és ösztönözni az érintett magyar vállalkozókat arra, hogy éljenek a lehetőséggel, és minél nagyobb számban nyújtsák be pályázataikat.

A mintegy 40 milliárd Ft-os forráskeretű GINOP 3.2.2-8.2.4 vállalati informatikai pályázat („Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása”) vissza nem térítendő támogatással és kedvezményes kölcsön biztosításával nagy lendületet adhat mintegy 4000 hazai vállalkozásnak, hogy megtegyék az első lépést működésük digitalizációjában. Az agrárágazat kivételével bármely szektorban tevékenykedő vállalkozás pályázhat, amely a közép-magyarországi régión kívül működik.

A pályázat standard elbírálású, beérkezési sorrendben kapnak támogatást a követelményeknek megfelelő pályázatok a keret kimerüléséig.

– A hagyományos iparágak digitalizációjának támogatása mellett a kormány fokozott figyelmet fordít a digitális ipar, a hazai infokommunikációs kkv-k fejlesztésére is. Fontos, hogy minél több hazai vállalkozás legyen nemcsak az informatika igénybe vevői, hanem szolgáltatói oldalán is, itthon és a külpiacokon is – tette hozzá Kara Ákos.

A GINOP 3.2.2-8.2.4 vállalati informatikai kiírásra („Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása”) 2017. január 31-től lehet benyújtani a pályázatokat.

A GINOP 3.2.4-8.2.4 („Felhőalapú (IaaS, PaaS, SaaS) vállalati szolgáltatások, IKT megoldások fejlesztésének és piaci bevezetésének támogatása”) pályázat vállalati felhőszolgáltatások elindítását támogatja, melyre 2017. február 8-tól lehet pályázni.

Az érdeklődők számára 2017. február 2-ával nyílik meg a GINOP 3.1.2-8.2.4 kódszámú pályázat az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások nemzetközi piacra juttatásához nyújt segítséget. Az érdeklődők bővebb információkat a palyazat.gov.hu hivatalos weboldalon találnak.

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium