Dermesztően jó kiállítás: 70 éves a MIRELITE

2015. március 18. Egyéb | FMCG

Magyarországon és Európában is az első, a világon a második legrégebb ideje létező gyorsfagyasztott termék márka, a magyar MIRELITE történetének 70 évét kiállítás keretében ismerhetik meg a látogatók.

A napokban ünnepli fennállásának 70 éves jubileumát hazánk egyik ikonikus márkája a MIRELITE, mely Magyarországon megteremtette a forradalmian új tartósító iparágat, a gyorsfagyasztást. A MIRELITE szó hallatán a legtöbben az eszkimós védjeggyel ellátott gyorsfagyasztott termékekre gondolnak, bár annak eredeti jelentését már kevesen ismerik. A mozaikszó első három betűje az egykori gyártójának rövidítése (Mezőgazdasági Ipar Rt.). Az ELITE kifejezés pedig magára a termékre utalt, annak kiválóságát, újdonságát jelentette.

 

Magyarország az élen járt


– Az élelmiszerek gyorsfagyasztásának eljárása a 20. század vívmánya. Hazánk hűtő-, és élelmiszeripara már a múlt század első felében, majd azt követően is élen járt az új technológiák és minőségi élelmiszerek bevezetésében. Ennek köszönhetően született meg 1945-ben a MIRELITE, amely kezdetben még valóban elit termék volt, később pedig népszerű élelmezési cikké vált – mondta dr. Losó József a márkát 2010 óta tulajdonló magyar családi tulajdonú MIRELITE MIRSA Zrt. igazgatósági elnöke.  Kiemelte: „a hazai háziasszonyok, a vendéglátás, és a közétkeztetés köreiben az évtizedek során olyannyira népszerűvé váltak a MIRELITE termékek, hogy a márka neve kultúránk részéve vált Magyarországon”.

 

Dr. Losó József a kiállítás megnyitóján

 

 

Hazai fogyasztók igényire szabva


1945 után a kereskedelemben, az iparban és a háztartásokban szépen lassan elterjedtek a hűtőgépek, s a dolgozó társadalom, gyors, friss, egészséges, de minőségi étellel való ellátása vált szükségessé. A gyorsfagyasztási, csomagolási eljárásokat is modernizálták, minőségfejlesztést hajtottak végre és a fogyasztók idővel a boltokban majd mindenhol megtalálták a mélyhűtő pultot. Felismerve, hogy a gyorsfagyasztott élelmiszerek megkönnyítik a hétköznapjainkat a MIRELITE termékek egyre nagyobb választékban jelentek meg az üzletek polcain.

 

Receptkönyv és autóstérkép - ajándéktárgyak a Magyar Hűtőipar fénykorából

 

A fagyasztott zöldségek, gyümölcsök és húsok mellett már az 1950-es évektől egyre nagyobb számban kész- és félkész ételeket is gyártottak, így például szilvásgombócot, fagyasztott tésztaféléket, süteményalapokat, leveseket, töltött káposztát, vagy éppen pörköltöt. Különösen sikeres termékek voltak a többszörös díjas bélszínroló, valamint a fagyasztott gombóc, de a levesbetétek (májgaluska), szamócakrém is elnyerték a közönség tetszését. Az eredmény biztató volt, a fogyasztás az évek alatt többszörösére növekedett. A MIRELITE az idők során fogalommá és megbízható védjeggyé vált. Kedves eszkimós figuráját mindenki ismeri, ma is ott van az üzletek polcain.

 

Kis eszkimó fatányéron - a MIRELITE márka a folklór részévé vált


MIRELITE jelen és jövő


A MIRELITE márka 2010-es magyar családi tulajdonba kerülése óta Superbrands és Magyar Brands díjakban, termékei közül vadasmártása, 8-féle zöldségkeveréke, 3-féle gyümölcsös gombóca is Magyar Termék Nagydíj elismerésben részesült.  Minőségi élelmiszereinek köszönhetően a MIRELITE MIRSA Zrt. ma már közel 60 országba juttatja el az egyedülálló ízvilággal és kimagasló beltartalmi értékekkel rendelkező magyar agrártermékeket és élelmiszereket, ezzel pedig az egyik legtöbb külföldi országba exportáló cégnek számít Magyarországon. Az innováció és a folyamatos fejlődés érdekében az elmúlt 3 évben a MIRELITE MIRSA Zrt. összesen 1,15 milliárd forintot költött technológia és termékfejlesztésekre. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban 2015 május 11-ig látható a kiállítás.