Csökkent az infláció májusban

Cimkék: gazdaság statisztika

Az elemzői várakozásoknál alacsonyabb, 1,8%-os infláció volt májusban, és az előző hónaphoz képest 0,1%-kal csökkentek a fogyasztói árak – jelentette június 11-én a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Londoni elemzők a csaknem 40 éve mért legalacsonyabb, 1,7%-os márciusi inflációs adat után az infláció gyorsuló, 1,9–2,1%-os májusi ütemére számítottak alapvetően a bázishatások miatt, mert a tavaly májusi 5,3%-os szint novemberig a legalacsonyabb volt az elmúlt év során.

Májusban 3,4%-kal csökkent az üzemanyag ára, de 0,6%-kal drágultak az élelmiszerek az idényáras termékek – friss zöldség, gyümölcs, burgonya – árának 7,2%-os emelkedése miatt. Az éves áremelkedést visszafogta, hogy a rezsicsökkentés eredményeként a háztartási energia 8,5%-kal, ezen belül a gáz és a villany 10%-kal kevesebbe került, mint tavaly májusban, de 5,1%-kal olcsóbb volt az üzemanyag is. A tartós fogyasztási cikkek ára 1,8%-kal esett.

Az élelmiszerek ára jóval az átlag felett, 3,7%-kal emelkedett, főként az idényáras élelmiszerek 17,1%-os drágulása miatt. A liszt 11,3, a sertéshús 5,4, az étolaj 5,3%-kal, a felvágott 7,0%-kal drágult. A dohányáruk ára 15,4, a bor 10,5%-kal ugrott meg egy év alatt. A szolgáltatások ára is jelentősen, 4,1%-kal emelkedett, alapvetően a szemétszállítás díjának 7,7%-os és a helyi tömegközlekedés tarifáinak 5,3%-os növekedése miatt, de 5,6%-kal többe került a postai szolgáltatás is, a statisztikai bontásban fel nem sorolt egyéb szolgáltatások ára pedig 12%-kal nőtt.

A tartós fogyasztási cikkek 1,8%-kal olcsóbbak voltak, mint tavaly májusban, és 0,2%-kal csökkent az áruk egyedül májusban. A ruházati cikkek 0,3%-kal drágultak egy hónap alatt májusban, de még így sem érték el a tavalyi árszintet, 0,2%-kal elmaradtak a tavaly májusitól.

A szezonálisan kiigazított maginfláció az áprilisival megegyező, 0,2%-os volt az előző hónaphoz, és 3,2%-os volt az egy évvel korábbihoz képest. A nyugdíjas fogyasztói árindex a teljes kosárra vetített éves áremelkedésnél alacsonyabb, 1,7%-os drágulást jelzett májusban.

MTI

Keresés
Kövessen minket facebookon