Christian Wolff lesz a Mercedes-Benz kecskeméti gyárának új gyárigazgatója

2015. október 30. Gyártás | Autóipar

Christian Wolff lesz a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. gyárigazgatója 2016. január 1-jétől. Thomas Geier utódja lesz, aki 2014 májusa óta áll a Kecskeméti Mercedes-Benz gyár élén. Thomas Geier a sindelfingeni gyárban folytatja munkáját, ahol az E-osztály 2016-ban induló új modelljének összeszerelő üzeméért lesz felelős – áll a vállalat október 29-én megjelent közleményében.

– Kecskeméti gyárunk a gyártás területén igen tapasztalt szakértőt nyer, akivel a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. továbbírhatja sikertörténetét. Minden jót kívánok Christian Wolffnak új feladatköréhez ebben a modern és igen rugalmas üzemben, ahol kitűnő kollégákkal dolgozhat együtt – mondta Thomas Geier.

Wolff okleveles gépészmérnökként végzett a Stuttgarti Egyetemen.  Pályafutását az akkori Daimler-Benz AG-nál kezdte 1989-ben egy nemzetközi vezetői utánpótlás program keretében. Az első, Sindelfingenben és Tuscaloosa/USA-ban betöltött, gyártással kapcsolatos feladatkörei után a Daimler AG-ban különböző vezetői pozíciókat látott el, így például a NedCar Hollandiánál minőségirányítási vezetőként, és Untertürkheimban logisztikai vezetőként dolgozott. Wolff 2011 januárja óta az AMG Operations vezetője, és 2013 októbere óta a Mercedes-AMG GmbH ügyvezetőségének tagja.

Thomas Geier 1985-ben kezdte karrierjét a Daimler AG-nél, miután gépészmérnöki végzettséget szerzett Karlsruhéban. A vállalatnál betöltött különböző munkakörök után a törzsgárda tagjaként részt vett az akkor újonnan induló rastatti gyár felépítésében. Az elkövetkezendő években Rastattban többek között a karosszériaüzemet, a fényezőüzemet és az összeszerelő üzemet irányította. 2007-ben vette át a sindelfingeni gyár minőségirányításának vezetését, 2010-től pedig a Mercedes-Benz kompaktautók minőségirányításának vezetője volt a rastatti, kecskeméti és valmeti gyárakra kiterjedő hatáskörrel, egészen 2014-ig, amikor a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. gyárigazgatójává léptették elő.

A 2012 márciusában megnyitott kecskeméti gyár a Mercedes-Benz első Németországon kívüli európai üzeme, és igazi sikertörténet: a telephelyen eddig több mint 300 000 Mercedes-Benz modell gördült le a gyártósorról: B-osztály (2012. március óta), CLA (2013. január óta), CLA Shooting Brake (2015. január óta). Külön büszkeség, hogy a CLA és a CLA Shooting Brake típusokat kizárólag Kecskeméten gyártják az egész világ részére. A kecskeméti üzemben, amely közel 1 milliárd eurós beruházásból jött létre, 2014 májusa óta három műszakban zajlik a termelés.  A dolgozói létszám az idei évben már meghaladta a 4000 főt, és a vállalat elnyerte a Magyarország legattraktívabb munkáltatója díjat. A Mercedes-Benz kecskeméti gyára a többi nemzetközi kompaktautó gyártó telephellyel együtt – a vezető németországi üzem Rastattban (gyártás: A-osztál, B-osztály, GLA), a kínai joint venture BBAC vállalat (gyártás: GLA), valamint a finn Valmet Automotive (gyártás: A-osztály) – nagyban hozzájárul a Mercedes-Benz prémium kompaktautó szegmensének folyamatos sikeréhez. 2015 első három negyedévében összesen 426 022 gépjármű – A-osztály, B-osztály, GLA, CLA és CLA Shooting Brake – került átadásra vevőinknek, ami az előző év hasonló időszakához képest 27,1%-os növekedést jelent.