Budapesten tartják a Chemspec Europe vegyipari szakkiállítást

2014. június 4. Egyéb | Egyéb szektorok

Kelet-Európában elsőként Budapest ad otthont a nemzetközi Chemspec Europe vegyianyag-szakkiállításnak és -konferenciának június 18–19. között a Hungexpo területén. Az ingyenesen látogatható rendezvényen több mint 400 nemzetközi gyártó és forgalmazó vállalat vesz részt – adta hírül sajtóközleményében a vegyipari rendezvénysorozat június 3-án.

Az idén 29. alkalommal megrendezendő nemzetközi, a finom és különleges vegyi anyagokra fókuszáló Chemspec Europe szakkiállítás és vásár a 28 éves története során első ízben látogat Kelet-Európába. Az eseményt szervező brit Quartz Chemicals azért döntött a magyar főváros mellett, mert megítélésük szerint Budapest kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy összehozza a gyártás, a kereskedelem és a végfelhasználás területén dolgozó magyar, régiós, valamint nyugat-európai szakembereket.

– Reméljük, hogy a Chemspec Europe szakkiállítás és vásár nemcsak a magyar szakemberek érdeklődését kelti fel, hanem egyfajta régiós központként is szolgálva cseh, lengyel és szlovák kollégáik számára is hasznos lesz – mondta Steve Diprose, a Quartz Chemicals alelnöke.

Az előző, Münchenben megtartott összejövetel több mint 450 kiállítója rekordszámú, 5600 látogatót vonzott. – A tervek szerint a budapesti kiállítástól is hasonló sikert várunk, a több mint 400 kiállítóval nagyjából 5000 látogatóval számolunk – tette hozzá a szakember.

A szervezők elmondása szerint egy ilyen jellegű szakmai eseménynek azért is van létjogosultsága Budapesten, mert a vegyipar a globális növekedés mellett Magyarországon is igen kedvező jeleket mutat: a teljes ipari átlagot meghaladó mértékben, 6,4%-kal bővült tavaly a hazai vegyipar teljesítménye, míg az ipari termelés tavaly 1,4%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.

A Hungexpo területén június 1819. között ingyenesen látogatható Chemspec szakmai programjában több mint 50 nemzetközileg elismert szakember tart előadást. A konferencia kiemelten foglalkozik többek között az agrokémiával, a gyógyszeriparral, a finom vegyi anyagok gyártásával, a különböző szabályozói kérdések megvitatásával, valamint a megkerülhetetlen fenntarthatóság kérdéskörével is.

Az idén az Angol Királyi Kémiai Társaság (Royal Society of Chemistry) szakemberei is előadást tartanak arról, hogy a kisebb vállalkozások hogyan tudják csökkenteni a keletkező hulladék mennyiségét, nyereséges és fenntartható működést folytatni, miközben az innovatív fejlesztésekre is figyelmet fordítanak.

A szakmai programok mellett a szervezők a vegyipari szakemberek számára karrier-tanácsadással is készülnek. Előzetes regisztrációval igénybe vehető egyéni interjúk keretében mind a pályakezdőknek, mind a vezetői szinten dolgozó szakembereknek segítséget nyújtanak a különböző nemzetközi lehetőségek bemutatásával.

Habár a szakkiállítás ingyenesen látogatható, a szervezők előzetes regisztrációt javasolnak a zökkenőmentes bejutás érdekében. A regisztráció ide kattintva érhető el.