Biogázüzem épül Pécsen

2013. szeptember 25. Beruházás | Egyéb szektorok

A baranyai megyeszékhely szennyvíztelepén keletkező szennyvíziszap energetikai hasznosítását kezdik meg jövőre egy kétmilliárdos beruházás keretében megépülő biogázüzem létesítésével Pécsen – közölte az MTI szeptember 25-én.

– Összesen 2,1 milliárd forintból, 925 millió forintos uniós támogatással épülhet meg a baranyai megyeszékhely határában a biogázüzem – mondta Csizi Péter, Pécs fideszes alpolgármestere a városi szennyvíztelepen rendezett sajtótájékoztatón, majd hozzátette, az októberben induló építkezést követően 2014 nyarára készülhet el a létesítmény, ezt követően indulhat el a próbaüzem. A beruházás célja, hogy helyben hasznosítsák a pécsi telepen keletkező, évente 17 ezer tonnányi víztelenített szennyvíziszap egy részét.

A fejlesztést a pécsi vízszolgáltató, a Tettye Forrásház Zrt. tulajdonában lévő BIOMŰ-Baranya Kft. valósítja meg. – A 12 ezer négyzetméteren épülő, zárt rendszerű létesítményben magas metántartalmú biogázt állítanak majd elő. Ennek elégetésével termelnek villamos energiát, s csökkentik a telepen megmaradó szennyvíziszap mennyiségét 30 százalékkal – nyilatkozta Sándor Zsolt, a Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatója.

A tervek szerint a biogázüzem maximális kapacitás mellett évente 3,15 köbméternyi biogázt termel majd, amelyből a gázmotorokkal közel 5 millió kWh zöldáramot állítanak elő. A megtermelt villamos energiát száz százalékban városi felhasználásra bocsátják. Csizi Péter elmondta, hogy az üzem, további fejlesztések után, a jövőben akár a helyi autóbuszok meghajtására is használható biogázt is termelhet. A tervek szerint a jövőre megépülő biogázüzemre fordított egymilliárdos önerő tíz-tizenöt esztendő alatt térülhet meg, miközben a Tettye Forrásház Zrt.-nek az iszap elszállításából eredő költségei jelentősen csökkennek.

MTI