Az OBI három új áruház megnyitását tervezi tavasszal

2013. március 26. Egyéb | Egyéb szektorok

Az OBI három új áruházat létesít még a tavasszal Magyarországon, Budapest környékén, az M0-s autóút mellett. Az áruházak a budakalászi, a fóti és a soroksári bevásárlóközpontokban nyitnak majd – áll a cég március 26-án kiadott sajtóközleményében.

Az új áruházak alapterülete 10 000 és 13 000 m² között lesz, és mintegy 200 embernek biztosítanak majd munkahelyet. A március elején Győrben megnyílt áruházzal együtt az OBI ezzel 28-ra bővíti áruházainak számát, ezek közül 9 Budapest környékén található. Az OBI tovább erősíti piacvezető pozícióját Magyarországon, és ez a mostani bővülés bizonyítéka annak, hogy célzott befektetésekkel és ügyfélközpontúsággal a növekedés még nehéz piaci körülmények között is lehetséges.

Az OBI a németországi barkácspiac vezető szereplője. Az első áruházát 1970-ben nyitotta meg Németországban, a külpiacon 1991-től folytatja sikersorozatát. Nem egészen 5 évvel később az OBI már Európa nagy részén egyike volt a vezető barkácspiaci szereplőknek. A cég 1994-ben nyitotta meg első áruházát Magyarországon. Legutóbb 2013 márciusában Győrben és 2011-ben a KÖKI Terminálon bővült az OBI áruházak sora. A cég így jelenleg Budapesten és környékén 6, vidéken pedig 19 áruházzal rendelkezik. Az OBI Magyarországon 181 000 m² alapterületen működik, közel 1900 munkatársat foglalkoztat.