Az Iveco meghódítja Afrikát

2013. augusztus 1. Egyéb | Egyéb szektorok

Az Iveco Daily 4x4 modell főszereplésével kezdetét vette az afrikai kontinens 6 déli országát átszelő Daily4Africa roadshow. Az expedíció résztvevői két Iveco Daily 4x4 modellel járják be a kontinens déli részét. Útjuk célja egyrészt, hogy a biztonságos közúti közlekedés fő szabályait népszerűsítsék, másrészt, hogy felhívják a figyelmet az Iveco jellegzetes könnyűkategóriás járművére, amelynek erejét és megbízhatóságát a túra során érintett afrikai országokban tesztelik majd – derül ki a cég július 31-én kiadott sajtóközleményéből.

A két Iveco Daily 4x4 modell 45 nap leforgása alatt, több mint 11 000 kilométert fog végigjárni. A járműveket különleges felszereléssel látták el a küldetésre, és egy gyakorlott utazókból álló csapat vezeti őket. A résztvevők az olaszországi Torinóban működő, nagyszabású kalandexpedíciók szervezésére szakosodott, Taurinorum Travel utazási iroda munkatársai. A csapat az út során a Dél-afrikai Köztársaság, Szváziföld, Mozambik, Zimbabwe, Botswana és Namíbia tájait látogatja meg. Az utat teljes egészében dokumentálni fogják.

Az expedíció 2013. július 20-án indult útjára a dél-afrikai Johannesburgból, és az utazás végállomása Cape Townban lesz szeptember elején. A körút során a csapat előre meghatározott pihenőket tart a roadshow útvonala mentén található kiemelt Iveco márkakereskedők telephelyein. A járműveket valamennyi állomáson bemutatják a sajtónak, a vevőknek és a nagyközönségnek, emellett tesztvezetésekre is lehetőség nyílik.

A Daily 4x4 tökéletesen megfelel a nagy igénybevétellel járó professzionális felhasználás valamennyi követelményének. A három differenciálzárnak, az állandó összkerékhajtásnak, a felezhető sebességváltónak és a jármű nagy méreteihez igazodó abroncsoknak köszönhetően bármilyen körülmények között páratlan teljesítményt nyújt. A hatsebességes sebességváltó pedig két fordulatszám-csökkentő áttétellel kapcsolódik a központi osztóműhöz, így összesen 24 előremeneti és 4 hátrameneti sebességfokozat érhető el.

A Daily4Africa célkitűzései között kiemelt helyen szerepelnek az Iveco kommunikációjában alapvető fontosságú értékek, a közlekedésbiztonság és a megfelelő vezetői magatartás követésének népszerűsítése. Az afrikai körút során az Iveco Daily 4x4 csapatai olyan tájékoztatófüzeteket osztanak szét, amelyek a biztonságos közúti közlekedés fő szabályait ismertetik.

Az Iveco az idei évben több közlekedésbiztonsággal kapcsolatos nemzetközi kezdeményezésben is részt vállalt, például a New Holland Agriculture vállalattal közösen támogatta a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) „FIA Action for Road Safety” közlekedésbiztonsági kampányát. A biztonság alapvető érték az Iveco számára: a fejlett biztonsági rendszerekre alkalmazott termékbiztonsági technológiák nélkülözhetetlen eszközök a sofőr, a rakomány és a közlekedés többi résztvevői épségének megőrzéséhez. A FIA és vállalat között márciusban megkötött egyezmény előrevetíti a két fél folyamatos együttműködését olyan közös tevékenységek keretében, amelyek a „FIA Action for Road Safety” célkitűzéseit támogatják. A kampány felhívja a figyelmet a közlekedésbiztonságra, valamint tudatosabb és biztonságosabb vezetésre nevel, hogy életeket mentsen a közutakon.

A Daily4Africa résztvevői az utat videofelvételekkel és fényképekkel is dokumentálják, amelyeket az Iveco legfontosabb internetes és közösségi felületein, valamint a www.daily4africa.com weboldalon nézhetnek meg az érdeklődők.