Az AVENTICS-nél járt a Brammer

2016. február 21. Egyéb | Egyéb szektorok

Kereskedelmi találkozó keretében látta vendégül a Brammer magyarországi csapatát az AVENTICS február közepén, Egerben. Európa vezető MRO termékeket forgalmazó vállalatának hazai menedzsmentje, és dolgozói vettek részt a hagyományteremtő jelleggel megtartott rendezvényen. A két cég hosszú távú kapcsolatának erősítése mellett, az AVENTICS egri gyárának és minőségbiztosítási rendszerének testreszabott bemutatója, valamint a nyújtható szolgáltatások ismertetése is az egész napos program része volt – áll az AVENTICS február 18-án megjelent közleményében.

Rendhagyó kereskedelmi találkozót tartottak február közepén Egerben, ahol a Brammer, mint vezető európai MRO (maintenance repair and operation) szolgáltató látogatott el az AVENTICS magyarországi üzemébe. A két cég közel egy évvel ezelőtti nemzetközi megállapodásának köszönhetően, az AVENTICS preferált beszállítói partnerévé vált az európai disztribútornak. A vállalatok általános működéséhez, fenntartásához szükséges termékek beszerzőjeként, a Brammer fontosnak tartja, hogy átlássa kiemelt partnereinek tevékenységét, emellett soros kereskedelmi értekezletüket is a pneumatikai gyártó hazai székhelyén tartották.

– Az elkezdett, közös út folytatása az idei évben további konkrét lépésekkel valósulhat meg – mondta el Hegymegi István, az AVENTICS Hungary Kft. kereskedelmi vezetője. – Vállalataink hosszú távú együttműködése a megfelelő szinteken mélyülhetett a mostani találkozóval, melynek keretében egyúttal prezentáltuk gyárunk működését, bemutattuk az AVENTICS hazai stratégiáját, illetve személyre szabott, exkluzív üzemlátogatást is tettünk a Brammer hazai csapatával – tette hozzá.

 

A Brammer-ről

A Brammer Európa vezető forgalmazója az ipari karbantartásokhoz, javításokhoz és felújításokhoz szükséges termékek és szolgáltatások területén, beleértve a csapágyakat, a mechanikus erőátviteli rendszereket, pneumatikát, hidraulikát, a szerszámokat és munkavédelmi termékek teljes választékát. A világ vezető márkáinak szállítójaként, több mint 3 millió különböző termékcsaládot kínál, és több millió terméket tart raktáron folyamatosan.

A Magyarországon 2003 óta működő cég, négy telephelyén (Törökbálint, Cegléd, Győr, Kecskemét) keresztül, gyors és könnyű készlet-hozzáféréssel működik az ország egész területén.

Szolgáltatásaik között az egyedi igény szerinti gyártást, javítást, továbbá olyan üzleti megoldásokat is kínál a disztribútor, melyek hozzájárulnak a termelési hatékonyság javításához, a működő tőke, illetve a teljes beszerzési költség csökkentéséhez. A Brammer ezt széleskörű vásárlói erejének és független műszaki támogatásának, valamint számos hozzáadott értéket jelentő szolgáltatásainak kombinációján keresztül éri el, melyek mind a karbantartási tevékenységek optimalizálását célozzák.