Átépítik a Dunaferr Zrt. 1-es kohóját

2014. április 23. Gazdaság | Egyéb szektorok

Az ISD Dunaferr Zrt. és a szlovák Termostav-Mráz s.r.o képviselői április 18-án Dunaújvárosban aláírták az 1-es kohó átépítésének fővállalkozói szerződését – adta hírül az MTI.

– A szerződés aláírása a cég jövőjével kapcsolatos különböző spekulációknak is véget vet. A projekt teljes költsége 10 millió euró (3 milliárd forint) és a tervek szerint augusztus 20-ra elkészül. A kohó átépítése szimbolikus és gyakorlati jelentőségű is, hiszen biztosítja a cégcsoportnál a folyékony fázis megőrzését a következő évekre. A nagyolvasztók nélkül a Dunaferr elveszítené teljes létszámának felét – hangsúlyozta Jevgenyij Tankilevics, a Dunaferr cégvezetője, köszönetét kifejezve a tulajdonosok felé, akik az európai acélpiac rossz helyzete ellenére anyagilag támogatták a beruházást.

– Dolgoztunk már Dunaújvárosban két alkalommal is, akkor szintén a kohók felújítását végeztük a bontástól a befejezésig. A korábbi munkáinkkal nem voltak problémák sem a minőség, sem rejtett hibák, sem a biztonság tekintetében. A nagyolvasztó a Dunaferr technológiájának szerves része és szíve – tette hozzá Stefán Mráz, a Termostav-Mráz elnöke.

– Az aláírt fővállalkozói szerződés azért szükséges, mert magyar vállalkozások nélkül nem tudtuk volna megvalósítani az átépítést. Lesznek a projektben olyan magyar vállalkozások, amelyek alkatrészeket, alapanyagokat és ezzel együtt munkát is végeznek majd a beruházás során. A kohó mellett további modernizációt tervezünk, a 2008-ban leállított beruházásokat szeretnénk befejezni, ezekre mintegy 20 millió eurót költünk. Ezek közül az első november-decemberben a meleghengerműben lesz, ahol a felújítással a termelékenységet és a minőséget javítjuk – hangsúlyozta Jevgenyij Tankilevics.

Az ISD Dunaferr Zrt. 2013. január 22-én adott tájékoztatást arról, hogy az előzetes terveknek megfelelően leállította 1-es számú nagyolvasztóját a berendezés műszaki állapota miatt, míg a 2-es számú kohót tovább működteti. A Dunaferr Zrt.-nél az 1-es számú nagyolvasztónál 2006-ban hajtottak végre utoljára rekonstrukciót. Ez 48 napos átépítési időszakot követően, 2006 szeptemberében fejeződött be, és akkori árakon 10 millió euróba került. Tavaly április 16-án nagygyűlést tartott a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet Dunaújvárosban a polgármesteri hivatal előtti téren, hogy felhívják az illetékesek figyelmét a januárban leállított kohó felújításának szükségességére. A szakszervezeti vezetők ismertették akkor a cég helyzetét és az 1-es számú kohó felújítása körüli bizonytalanságot, amiről kijelentették, hogy a másik kohó is bármelyik pillanatban tönkremehet, és nagyolvasztók nélkül leállhat a teljes folyékony fázis a vasműben, ami több ezer munkahely megszűnésével járna. Június 15-én, a vasas- és kohásznapon elmondott megnyitóbeszédében a vállalatcsoport cégvezetője bejelentette, hogy hamarosan megkezdődik a leállított 1-es számú kohó felújítása.

MTI