Átadták az AGC új üzemcsarnokát Tatabányán

2014. március 13. Beruházás | Egyéb szektorok

Az autóüvegeket gyártó japán tulajdonú AGC Glass Hungary új üzemcsarnokot avatott március 13-án a tatabányai ipari parkban lévő üzemében; a 3,5 milliárd forintos beruházás év végéig 140 új munkahelyet teremt – közölte az MTI.

– Az üzembővítéshez az AGC Glass Hungary 932 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott európai uniós és magyar forrásból – mondta Papp Zoltán, az AGC Hungary Kft. gyárigazgatója. Az új, 8300 négyzetméteres gyártócsarnok felépítése mellett kapacitásfejlesztést is végeztek, így a korábbi 12 másodperc helyett 8 másodpercenként készül el egy hátsó szélvédő. A fejlesztésbe bevont gyártósoron 2,3 millió hátsóüveg készülhet. Az új csarnokban olyan üvegeket készítenek, amelyeket szerelvényekkel is ellátnak. A készre szerelt termékeket a végfelhasználó autógyárak további munkafázis nélkül építhetik be a járművekbe.

A japán központú AGC 2004 nyarán alapította meg magyarországi üzemét, a beruházás 2005-ben elnyerte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium "Legnagyobb Volumenű Zöldmezős Beruházás" díját. Az AGC Glass Hungary Kft. 20 európai márka 80 modelljéhez szállít oldal- és hátsóüveget, valamint napfénytetőt. A cégcsoportnak Európában tíz autóüveget előállító gyára van, ötezer alkalmazottal.

2010-ben az AGC tendert nyert a Mercedes oldalsó és hátsó ablaküvegeinek szállítására. Egészen 2021-ig az AGC szállítja az üvegeket az addig készülő 26 féle Mercedes modellhez. Ez több millió üveget jelent a következő évtizedben, amelynek jelentős részét Tatabányán gyártják. A cég 2014 végéig 730 embernek ad munkát, 2012-ben 22 milliárd forintos árbevételt értek el, 2013-ban 14,7 millió autóüveget gyártottak. A tatabányai üzem a létszámot tekintve a harmadik legnagyobb és vállalatcsoport egyetlen zöldmezős beruházása.

MTI