Átadták a Győr-Gönyű országos közforgalmú kikötőt

2017. október 19. Beruházás | Autóipar

Átadták a 8 milliárd forint állami támogatásból megvalósult Győr-Gönyű országos közforgalmú kikötőt, amely a nyugat-dunántúli régió legnagyobb intermodális központja – hangzott el az október 18-i átadón egy dunai hajón.

Kara Ákos, a fejlesztésért felelős miniszteri biztos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára hangsúlyozta: a kormánynak fontos, hogy együttműködjön a helyi közösségekkel és az ipar szereplőivel, ezért a fejlesztést kiemelt beruházásnak minősítette.

A kikötő belföldi és nemzetközi áruforgalmat bonyolít le: vízen, vasúton és közúton is megközelíthető.
Az államtitkár szerint a beruházás összege sokszorosan megtérül majd az országnak.

Németh József, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója a beruházásról elmondta, hogy 500 méter hosszan 5 függőleges falú hajóállást alakítottak ki, 4 ipari vasútvágányt építettek 2,2 kilométeren, utat alakítottak ki 1,5 kilométer hosszan és darupályát építettek. Több mint 620 m2-nyi épületet húztak fel, emellett hajószerviz-állást alakítottak ki, ahonnan a kikötő javítási és karbantartási munkálatait is tudják végezni. A Dunából mintegy 140 000 m3 iszapot kotortak ki. Hozzátette, hogy 3 cég, a Győr-Gönyű Kikötő Zrt., valamint az acélelemekkel dolgozó Thyssenkrupp és a Wuppermann Hungary Kft. használja a kikötőt. A Győr-Gönyű Kikötő Zrt. és a Tyssenkrupp tavaly megközelítőleg 350 000 tonna forgalmat bonyolított le, az újonnan érkező Wuppermann pedig a tervek szerint évente 500 000 tonna bejövő és ugyanennyi kimenő forgalmat bonyolít le a kikötőben, elsősorban vízen és vasúton.

– További cégek betelepülését várják a területre. A Magyar Vagyonkezelő Zrt.-vel már folynak tárgyalások a területek hasznosítására – jegyezte meg Kara Ákos.

A Győr-Gönyű Kikötő a magyarországi három dunai országos közforgalmú kikötő egyike, 38,5 kilométerre helyezkedik el a Duna-Rajna-Majna vízi út földrajzi felezőpontjától. Az Északi-tengertől 1714, a Fekete-tengertől 1794 kilométerre van, Győrtől pedig 12 kilométerre. A kikötő mintegy 140 hektár állami tulajdonú területen helyezkedik el.

Major Gábor, Gönyű polgármestere felidézte: a településnek közel 300 éve működik kisebb-nagyobb kihagyásokkal teher- és személyforgalomra alkalmas kikötője. Az első kikötőt 1848-ban magyar huszárok pusztították el, a másodikat egy amerikai repülő bombázta le.

Forrás: MTI