A tojásszövetség is szorgalmazza az áfa-csökkentést

2015. szeptember 29. Gazdaság | Egyéb szektorok

A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség) továbbra is szeretné elérni, hogy a tojás bekerüljön azon élelmiszerek körébe, amely általános forgalmi adóját (áfa) 5%-ra fogják csökkenteni – közölte a Tojásszövetség elnöke szeptember 29-én Budapesten.

Végh László az október második péntekén tartandó tojás világnapját beharangozó sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy nemcsak az áfa-csökkentés fontos a tojástermelőknek, hanem az is, hogy ők is részesüljenek az állatjóléti támogatásokból. Erről a lehetőségről egyeztetnek a szakminisztériummal.

Magyarországon a tojásfogyasztás fejenként 215 darab évente. A rendelkezésre álló adatok szerint a belföldi fogyasztás 25-28%-a származik importból.

– A nagyüzemi tojástermelés évente most mintegy 800-900 millió darab, ebből mintegy 40-45 millió az export. A háztájiban előállított tojás mennyisége mintegy 700 millió darab – mondta el Molnár Györgyi, a Baromfi Terméktanács (BTT) mezőgazdasági titkára.

A sajtó számára közreadott információ szerint a tojástermelés tavaly a regisztrált tojástermelőknél 3%-kal nőtt, elérte a 885,5 millió darabot. Az idei első fél évben a termelés 442,7 millió volt, ez 11%-os emelkedés 2014 azonos időszakához képest

– A tojástermelés árbevétele 22 milliárd forint körül mozog évente, az idén várhatóan 10%-kal magasabb lesz – tette hozzá Földi Péter, a BTT szaktanácsadója. A sajtótájékoztatón a szervezők közölték: október 9-10-én Kecskeméten megrendezik a Tojás Fesztivált, amelyen a tojásfogyasztást népszerűsítik.

MTI