A Schaeffler-csoport 25 milliárd forint fejlesztést hajt végre Debrecenben

2016. április 15. Gazdaság | Egyéb szektorok

A német Schaeffler-csoporthoz tartozó debreceni FAG Magyarország Ipari Kft. több mint 25 milliárd forint beruházást hajt végre, amelyhez a kormány 4,5 milliárd forint támogatást ad – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter április 14-én sajtótájékoztatón, Budapesten.

– A beruházással 510 új munkahely jön létre – tette hozzá.

A miniszter szerint a Schaeffler-csoport beruházása önmagán is túlmutató jelentőséggel bír, mert az FAG a saját akadémiáján szakemberképzést nyújt, ezzel segíti a magyar gazdaságot a megfelelő mennyiségű és képzettségű munkaerő biztosításában.

 Szijjártó Péter rámutatott arra, hogy a beruházás a magyar gazdaság zászlóshajóját, az autóipart fejleszti. – A magyar autóipar termelési értéke tavaly 7833 milliárd forintot, 17%-os növekedést ért el az előző évhez képest, az ágazat az idén 3%-os bővülést mutatott fel úgy, hogy a bevételének 92%-a exportból származik, a nemzetközileg versenyképes iparágban 150 ezren dolgoznak – mondta el a miniszter.

– A debreceni FAG jelenleg is 1300 embert foglalkoztat, gördülőcsapágyakat, siklócsapágyakat gyárt és különböző motorelemeket fejleszt az autóiparnak, a termelését az elmúlt 10 évben megháromszorozta, a cégcsoporton belül Debrecen a 9 milliméter átmérő alatti kúpgörgős csapágyak európai központja – emelte ki.

A külgazdasági miniszter emlékeztetett, hogy 2015-ben a magyar gazdaság eredményes évet zárt, ehhez a külgazdaság minden eddiginél nagyobb mértékben járult hozzá, rekord született a magyar exportban, a külkereskedelmi többletben. Szijjártó Péter kiemelte, hogy rekordot ért el a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) is, amely tavaly 67 beruházást tárgyalt le sikeresen.     

A miniszter szerint az idei év első negyedévében kitartott a külgazdasági lendület, a HIPA az első három hónap alatt 17 befektetést tárgyalt le sikeresen, szemben a tavalyi rekord év első negyedévi 10 beruházásával. Az idén letárgyalt 17 beruházással 5428 új munkahely jön létre, 509 millió euró befektetés érkezik, szemben a tavaly ennyi idő alatt letárgyalt 2195 új munkahellyel és 182 millió eurós befektetéssel.

A miniszter szerint a magyar gazdaság, a külgazdaság nem maradhatna lendületben, ha nem válna szorosabbá az együttműködés a német és a magyar gazdaság, ipar között. Ezt segíti, hogy hétfőtől Debrecen és München között a Lufthansa légitársaság heti több alkalommal közlekedő közvetlen járatot indított. Ezzel az egyre több beruházást vonzó Debrecen és Magyarország első számú német kereskedelmi partnere, Bajorország fővárosa között közvetlen légi kapcsolat jött létre.

A Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felmérésére hivatkozva Szijjártó Péter elmondta, hogy a német vállalatok beruházási kedve egyértelműen javult, az itteni német befektetők 80%-a gondolja úgy, hogy ismét Magyarországot választaná beruházása helyszínéül, 10%-kal többen, mint a korábbi felmérésben. A Magyarországon működő német cégek 38%-a bővítené kapacitását, 48%-a növelné a magyarországi dolgozói létszámát. A Magyarországon működő külföldi tőke majdnem egynegyede, mintegy 20 milliárd euró Németországból érkezett.

– A beruházással a gyárbővítésen túl új technológiát is telepítenek Debrecenbe – mondta el Szabó Péter, az FAG Magyarország Ipari Kft. ügyvezető igazgatója.

– A tervek szerint a beruházással 2017-ben készülnek el, és a jövőben is nagy hangsúlyt helyeznek a bázisukon megvalósuló szakemberképzésre – fogalmazott Rainer Lindner, a Schaeffler-csoport közép- és kelet-európai alrégiójának vezérigazgatója.

– Az FAG a beruházása révén a térség legnagyobb foglalkoztatója lesz, és a cég nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a városban hagyományos csapágygyártás fejlődjön – tette hozzá Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere.

MTI