A Nokiától elbocsátott magyar dolgozók kétharmada már elhelyezkedett

2014. november 13. Gazdaság | Egyéb szektorok

Nokia november végén bezáró komáromi gyárából elbocsátott 1149 magyar munkavállaló kétharmada már elhelyezkedett – mondta az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője november 13-án.

– Álláskeresésüket a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerő-piaci programja is támogatta. A kormány 4 közvetlen támogatási és szolgáltatási elemből álló csomagot kínált a létszámcsökkentésben érintetteknek – fogalmazott Pákozdi Szabolcs.

A gyárban kihelyezett ügyfélszolgálaton felmérték az érdeklődők igényeit és számukra ennek megfelelő állásajánlatokat közvetítettek. A szeptemberben megrendezett állásbörzén 68 cég képviseltette magát, 3700 álláshellyel.

Az érintettek körében az önfoglalkoztatást elősegítő támogatás iránt mutatkozott a legnagyobb igény, melyet egy 72 órás képzés elvégzése után lehet igénybe venni.

Átképzési támogatásban 190 fő részesült, illetve a támogatási csomagban szerepel a csoportos személyszállítás támogatása, amely a környező kisebb településeken élők munkába járását segíti.

A Nokia mobil üzletágát megvásárló Microsoft július 17-én jelentette be, hogy bezárja a jó ideje kihasználatlan kapacitásokkal rendelkező komáromi üzemet, ahol Lumia okostelefonokat gyártottak. A Microsoft világszerte racionalizálja működését, a következő egy évben 18 000 munkahelyet szüntet meg – közölte a vállalat.

– A megszűnő gyár alkalmazottai a törvényes juttatásokon túl átlagosan 5 havi távolléti díjat és 150 000 forintos álláskeresési támogatást kapnak – tette hozzá László Zoltán, a gyár szakszervezeti vezetője.

Ezen túl az üzem összes dolgozója választhat egy csúcskategóriás mobilkészüléket. Az 1829 alkalmazottból 680 szlovák állampolgár, ők ugyanazokat a juttatásokat kapják meg, mint a magyar dolgozók és igénybe vehetik a foglalkoztatási válság kezelésére létrehozott iroda szolgáltatásait.

A Nokia 2000-ben kezdte meg komáromi tevékenységét, árbevétele alapján a legnagyobb magyar cégek közé tartozott, az Opten cégtárának adatai szerint a Nokia Komárom Kft. 2010-ben 1017 milliárd forintnyi, vagyis a magyar GDP 3,6 százalékára rúgó árbevételt ért el, míg 2009-ben 1075 milliárdot, 2008-ban, a válság előtt, 1292 milliárd forintot könyvelt el árbevételként. A komáromi cég 2010-ben elért 31 milliárd forintos adózott eredményét az anyacég kivette a magyarországi leányvállalatából.

A 2013. évi mérlegbeszámoló szerint a Nokia Komárom Kft. tavalyi értékesítési nettó árbevétele 1 milliárd euróra csökkent az előző évi 1,35 milliárd euróról. A cég 2013. évi mérlegszerinti eredménye 6 millió euróra nőtt az előző évi 16,5 millió euró veszteségről.

A cég adózás előtti eredménye 2013-ban 8,3 millió euró nyereséget mutatott a 2012. évi 13 millió veszteség után. Az üzemi tevékenységből adódó eredmény 7 millió euróra növekedett az előző évi 14 millió euró veszteségről.

MTI