A kkv-k szerint kulcsfontosságú az üzleti sikerhez az informatika

2013. november 28. Gazdaság | Egyéb szektorok

A kis- és közepes vállalkozások 76%-a szerint az informatika szerepe kulcsfontosságú az üzleti sikerhez – derül ki a Microsoft idén végzett reprezentatív felméréséből, amelynek eredményeit november 28-án tette közzé az MTI.

A kutatás kimutatta azt is, hogy 66%-uk már használ valamilyen felhőalapú szolgáltatást. Elsősorban azért, mert az olcsóbb és rugalmasabb, mint a hagyományos informatikai megoldások használata. A felmérés, illetve a kkv-k igénye alapján fejlesztette ki az évi 1 milliárd forint árbevételű Kulcs-Soft Számítástechnika Nyrt. és a Microsoft Magyarország az első digitális számlatömb applikációt, amelyet a Nemzeti Adó és Vámhivatal is elismer a két cég közleménye szerint. A számlázóprogram teljesen kiváltja a papír számlatömböket, s a program könyveli is a kiadott számlákat.

A Microsoft Magyarország 1993-ban alakult, mindössze 2 fővel, dolgozóinak létszáma jelenleg megközelíti a 200 főt. A Kulcs-Soft Számítástechnika Nyrt. dobozos ügyviteli szoftvereket fejlesztő és forgalmazó vállalat, a budapesti székhelyű cég jelenleg 105 embert foglalkoztat. Eddig több mint 50 országból töltötték le programjait.

MTI