A FrieslandCampina szolgáltató központot hoz Magyarországra

2017. május 5. Gyártás | FMCG

Jelentős siker, hogy a világ egyik legnagyobb szövetkezeti alapon működő tejipari vállalata, a holland FrieslandCampina regionális pénzügyi szolgáltató központot hoz Magyarországra, ahol 150 embernek ad munkát az első ütemben – mondta a külgazdasági és külügyminiszter május 5-én Budapesten, a beruházás bejelentésén.

Szijjártó Péter kiemelte: a FrieslandCampina termelőtevékenységet már folytat Magyarországon, ezért is jelentős, hogy most egyik regionális szolgáltató központját is Budapesten kívánja működtetni. – Ez azt jelenti, hogy a vállalat elégedett a magyar gazdasági környezettel – tette hozzá.

A miniszter rámutatott: Magyarország a legvonzóbb európai környezetet tudja kínálni a szolgáltató központok számára. Ezt alátámasztja, hogy ma Magyarországon 100 vállalat 110 szolgáltató központot tart fenn, amelyek 42 000  embernek adnak munkát, főként jól képzett, több nyelvet beszélő diplomás fiataloknak. A múlt évben az autóipar után a szolgáltató központok hozták a második legtöbb beruházást az országba. 

A tárcavezető felidézte: a FrieslandCampinának világszerte 80 gyára van, termékeit a világ 100 országában lehet megvásárolni, Magyarországon például a Milli vagy a Pöttyös márka tartozik a cég portfóliójába. 

Mint mondta, éles versenyben sikerült elérni, hogy a vállalat Hollandia és Malajzia után harmadik regionális szolgáltató központját Magyarországra hozza. A központ első lépésben a vállalatcsoport magyarországi és romániai gyárainak pénzügyi folyamatait fogja irányítani, majd pedig európai, közel-keleti és észak-afrikai leányvállalatainak pénzügyi folyamatait is felügyeli, vezeti.

A FrieslandCampina eddig Magyarországon 500 embert foglalkoztatott, és a múlt évben mintegy 30 milliárd forintos árbevételt ért el.     

A mostani beruházás a miniszter szerint azt is mutatja, hogy a holland-magyar gazdasági együttműködés egyre szorosabb. Hollandia Magyarország kilencedik legfontosabb kereskedelmi partnere. Az év első két hónapjában a Hollandiába irányuló magyar export 18%-kal nőtt, a két ország közötti kereskedelmi forgalom 12,5%-kal emelkedett, február végére meghaladta az 1 milliárd dollárt.

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy Magyarország szép eredményeket mutathat fel a régiós versenyben a tőkebefektetések idevonzásában, ami nagyban köszönhető a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) tevékenységének.

Roel van Neerbos, a Royal FrieslandCampina regionális üzletágvezetője arról beszélt, hogy Magyarország nagyon fontos a cég számára, az ország elhelyezkedése földrajzilag ideális, a magasan kvalifikált és megfelelő nyelvtudással rendelkező szakemberkínálat pedig további előnyt jelentett.

– Emellett fontos volt a döntés meghozatalakor az évtizedekre visszanyúló, közösen megalapozott helyi jelenlét, ami biztató a jövőt illetően – tette hozzá, és kulcsfontosságúnak nevezte az állami hatóságok támogató hozzáállását is.

MTI