A Fornetti 600 milliós fejlesztési programot indított

2015. november 19. Egyéb | Egyéb szektorok

A Fornetti 600 millió forintos fejlesztési programot indított, amelynek első elemeként kialakított egy bútorüzemet Kiskunfélegyházán, 20 új munkahelyet teremtve – jelentette be Sebastian Gooding, a Fornetti Csoport ügyvezetője november 19-én Kiskunfélegyházán, az új üzem átadásán tartott sajtótájékoztatón.

– A fejlesztési program keretében a fagyasztott pékárut gyártó és forgalmazó vállalat modernizálja csomagolástechnikai eszközeit, fejleszti gépkocsiparkját. Már tervezik a romániai üzem bővítését is – mondta az ügyvezető.– Az év végéig további 80 munkavállaló felvételét tervezik – tette hozzá.     

A vállalkozásnak 2006 óta van saját bútorgyártó részlege, amelynek feladata a partnerek értékesítési pontjainak belső tervezése és felszerelése a termékek értékesítésére specializált bútorzattal. Vidács Gyula, a Fornetti operatív ügyvezetője tájékoztatása szerint a korábbi üzemükben hetente két értékesítési pont bútorzatát tudták elkészíteni, az új üzem pedig 5-6 üzlethelyiség bútorzatának cseréjét is el tudja végezni ennyi idő alatt.     

Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere arról beszélt, hogy a beruházás illeszkedik a város gazdasági fejlesztési tervéhez, amelynek a keretében 5 év alatt 500 új munkahely teremtését tűzték ki célként. Fontosnak nevezte, hogy a Fornettit nemrégiben felvásárló svájci Aryzta AG nem leépít, hanem fejleszti a vállalatot.     

– Ezer klasszikus franchise boltot üzemeltetnek, ezek számának bővítését tervezik – mondta Sebastian Gooding. Reményei szerint a jövő év nyaráig mintegy 200 bolttal lesz több a hálózatukban.

Elmondása szerint a magyarországi Fornettit nemzetközi vállalattá fogják fejleszteni. – A jövő év tavaszán a Fornetti bekerül a németországi termékkatalógus-rendszerbe, de a termékeket már meg lehet vásárolni Németországban – jelezte az ügyvezető     

A Fornetti Kft.-t nemrégiben megvette a svájci Aryzta AG, ezt az idén augusztus 5-én Kecskeméten jelentették be. A tranzakcióval az Európában piacvezető pékárugyártó svájci cég közép-kelet-európai jelenlétét kívánta erősíteni.    

A felek üzleti titokra hivatkozva a tranzakció részleteit nem hozták nyilvánosságra.     

A Fornetti termékei 11 országban, több mint 2000 sütési ponton – 1800 "pékség a boltban" típusú üzletben, valamint franchise boltokban – találhatók meg.

A Fornetti Kft. Magyarországon 970 alkalmazottat foglalkoztat, külföldi leányvállalatainál még 500 dolgozója van. A vállalat 2014-ben mintegy 40 000 tonna pékárut értékesített, árbevétele megközelítette a 22 milliárd forintot,

A nyilvános cégadatok szerint a mintegy 6 milliárd forint saját tőkével rendelkező Fornetti Kft. 2014-ben mintegy 5 milliárd forinttal növelte nettó árbevételét, amelyből az export mintegy 6,4 milliárd forintot tett ki. A társaság adózás utáni nyeresége meghaladta a 976 millió forintot a 2013-as 850 millió után.     

A több tőzsdén is jegyzett Aryzta AG a világ egyik legnagyobb fagyasztott pékipari termékeket forgalmazó vállalata, négy kontinensen üzemeltet pékségeket, több mint 60 márkanév alatt. Élelmiszeripari árbevételének 47-47%-a származik Észak-Amerikából, illetve Európából. A társaság legutóbbi tőzsdei jelentése szerint 2014-ben árbevétele 4,8 milliárd euró, adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITA) 566 millió euró volt.

MTI