A CER Cargo Holding történetének legjobb évét zárja

2015. december 10. Gazdaság | Egyéb szektorok

A CER Cargo Holding magyar tulajdonú nemzetközi árufuvarozással foglalkozó magánvasút társaság tízéves történetének legjobb évét zárja 2015-ben, és a magyar magánvasutak között a piaci részesedése alapján az első háromban szerepel – mondta Kukely Márton vezérigazgató december 10-én sajtótájékoztatón Budapesten.

– Az idén a várható árbevétel 20,5 millió euró lesz és 2,6 millió tonna árut fuvaroznak, szemben a 2014. évi 16,4 millió euró bevétellel, és a továbbított 2,2 millió tonna áruval szemben, 2016-ra a tulajdonosok 3-5%-os növekedési elvárást fogalmaztak meg – tette hozzá.

Kukely Márton úgy értékelte, a cégcsoport növekedése egyebek között annak tudható be, hogy saját vontatókapacitást építenek ki, így hatékonyabban tudják kiszolgálni megrendelőiket.

A CER Cargo Holding Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy korábban 2012 volt a csúcsévük, akkor 11,8 millió euró bevételt könyveltek el és 2,1 millió tonna árut szállítottak, majd a gazdasági válság hatására 2013-ban visszaesést könyveltek el, azóta viszont töretlen a növekedés.

– A cég saját eszközállománya kiépítésével megváltozott az árufuvarozási portfóliója is, az első években az árufuvarozás jelentős hányadát a gabonaszállítás tette ki, csupán egyetlen szerződött partnerrel, és elenyésző volt az egyéb áruk szállítása, mostanra főként tartálykocsis többnyire veszélyes vegyi árut, speciális küldeményeket, túlsúlyos és túlméretes szállítmányokat továbbítanak – fogalmazott Kukely Márton.

– A cégcsoport magyar, szlovák, horvát, román, szlovén leányvállalatai egész Európában képesek normál nyomtávú vasúton megbízásokat teljesíteni. Az árbevételt és a forgalmat tekintve ebben az évben kiemelkedő teljesítményt tudhat maga mögött az új mozdonyok vásárlásának köszönhetően a CER Hungary Zrt., a CER Slovakia AS, és a tervek szerint a szlovák leánycég jövőre is tartja a növekedési ütemét, ha a szlovák biztonsági tanúsítványt kiterjeszti a hatóság a csehországi piacra is – jegyezte meg.

A szállítási volumenek további növelésének érdekében idén két új Transmontana mozdonyt vásároltak, illetve egy harmadikra pedig tartós bérleti szerződést kötöttek, ez azt is jelenti, hogy saját személyzet teljesít szolgálatot a bérelt mozdonyon. A tervek szerint a CER Hungary 2016 első negyedévére tervezi egy újabb Transmontana mozdony beszerzését, amely várhatóan 2016 szeptemberében áll majd munkába.

– A 2015. év nagy változást hozott a magyar részlegnél, a két mozdony vásárlása és a tartósan bérelt mozdonyok már indokolták saját mozdonyvezetők, kocsivizsgálók és tolatási vezetők alkalmazását – hangsúlyozta Heinczinger Tamás, a magyarországi leányvállalat vezérigazgatója.

Forrás: MTI